Élő Kolozsvári Rádió

Elő a gicét, a méhviaszt, az ecetet: tojást festünk és írunk Szabó Kingával

Ilyen csodák készültek anya és lánya műhelyében (Fotó: Szabó Kinga/Facebook)

Már a régiek is úgy tartották, hogy nagypénteken kell megfesteni a húsvéti tojásokat. Szabó Kinga játszóházvezető hasznos tanácsokat adott.

A kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékház egyik nagy népszerűségnek örvendő sorozata, a Jeles-Nap-Tár alkalmával húsvét közeledtével minden évben tojásfestő, tojásíró műhelyeket tartanak, ugyanakkor óvodákban, iskolákban is lehetőség nyílik elsajátítani az ilyenkor legfontosabb teendőket, mozdulatokat. Idén, amikor a vírus miatt elrendelt szükségállapot közepette legtöbben otthon vagyunk, akár a Facebookon „terjedő” videók is segíthetnek, hogy szebbnél szebb tojásokat készítsünk.

A közösségi hálón böngészgetve valósággal adta magát, hogy Szabó Kinga játszóházvezetőt bekapcsoljuk reggeli magazinműsorunkba. A maratott tojások elkészítésének módját is megosztotta barátaival: „A sötét héjú tojást méhviasszal megírod, befeded azokat a részeket, amelyeket sötét színűre szeretnél. Beteszed ecetbe (teljesen merüljön el), addig hagyod (1-2 perc), míg gyöngyözni kezd, akkor óvatosan letörölöd a be nem viaszolt részeket egy szivaccsal, vagy ledörzsölöd egy fogkefével, vízbe mártva. Jól megmosod, ha kifújt tojás, belül is kiöblíted. Jól-jól megszárítod, és letörlöd a viaszt.”

Két évvel ezelőtti fényképét nézegetve nosztalgiázik Szabó Kinga: „Mennyi sok szép tojásíró műhely maradt el az idén…” (Fotó: Györkös Mányi Albert Emlékház/Facebook)

Mivel a legtöbben otthon vagyunk, és nem hódolhatunk annak a szép szokásnak, hogy a locsolókat megajándékozzuk, érdemes természetes anyagokkal, természetes festőlével festeni a tojásokat, hogy aztán el is tudjuk őket fogyasztani. Tulajdonképpen a méhviasszal megírt tojást is lehet hagymahéj-főzetben festeni, a lényeg, hogy a festőlé ne legyen forró. Tehát hogyha a megírt tojást langyos, főtt hagymahéjas vízbe tesszük, és hagyjuk állni több órán keresztül, akkor szépen megfestődik, és azokat a tojásokat már nyugodt szívvel fogyaszthatjuk.


Érdemes kifújt tojásokat készíteni, ezeket ugyanis jövőre is oda lehet ajándékozni a locsolóknak. Nem romlanak meg, és bátran festhetjük bolti festékekkel is.

Még locsolóverset is tanultunk, Szabó Kinga ugyanis egy 19. századi kalotaszegi locsolóverset is megosztott velünk:

Üdvözlöm e szent ünnepen
a ház minden lakóit,
kívánom, hogy töltsék vígan
ennek minden óráit.

Vagyon itt egy szép virágszál,
aki, tudom, öntözést vár,
mert víz nélkül minden plánta,
úgy gondolom, elhervadna.

De hogy ő sokra viruljon,
szép orcája is piruljon,
megöntözöm piros vízzel,
fogadja el jó szívvel.

A tojások mellett mézeskalácsot is készítsünk! – tanácsolja Szabó Kinga.

A Skype és egyéb modern eszközök révén megoldható, hogy felhívjuk, akit éppen meg szeretnénk locsolni. Mondjuk el a verset, és javaslom, hogy a locsoló akár fényképről is kiválaszthatja magának a tojást. Tegyük félre, és majd amikor újból lehet találkozni, akkor odaadjuk neki. Gondolom, hogy ez idén megoldható, és szép is lenne, ha nem szakadna meg ez a hagyomány.

A teljes beszélgetés a lejátszóra kattintva hallgatható vissza.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Szerkesztő: kristalybea, 2020 április 10, 15:43 / actualizat: 2023 december 18, 15:09

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak