Listen Live Kolozsvári Rádió

„Majd lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába mártva kisütjük” – a pitypangot

Szabó Réka gyergyószárhegyi születésű képzőművész, aki a párjával Olaszországban él, voltaképpen egy tanyán. Elmondása szerint gyakran hazalátogatnak Erdélybe, viszont jelenleg ott ragadtak, ott próbálnak szembenézni a kialakult helyzettel. Napi szinten különösebben nem éreznek változást azóta, hogy a járvány világméretűvé vált. Korábban is otthonról dolgoztak, bár mostanság kevesebbszer járnak be a faluba.

Múlt héten éppen veteményeztünk, emellett pedig igyekszünk felkutatni a környékünkön azokat a növényeket, amelyek ehetők. Mostanság terem a cikória, a pitypang, a csalán és a lándzsás útifű. Ültettünk mangoldot, ez egy évelő növény, az egyik első, amit a kertből lehet fogyasztani. Úgy tartjuk, hogy szükségünk van arra, ami éppen aktuális a természetben. 

A vad növények méregtelenítő hatással bírnak, így aztán használhatók tavaszi fáradtság ellen is – mondja Szabó Réka, aki néhány nappal ezelőtt indította el a Főzzünk valami kreatívat hús nélkül kihívást a Facebookon. A magyarázat szerint „a betegségek több mint 75 százaléka az állatoktól, a hús (korlátlan) fogyasztásától ered, csakúgy, mint a jelenlegi helyzet is. Adózzunk így a veszteségeknek.”

A hálózat, amelyhez mostanra már Kolozsvárról is többen a részei, tagjai, a rántott pitypang receptjétől indult.

Rántott pitypang cikória salátával és rizzsel, hozzávalók 2 adagra: 2 marék pitypang, cikórialevél, 2 cikk fokhagyma, 2 tojás, liszt, zsemlemorzsa, olaj, ecet, só, bors, rizs.

Elkészítése: „A pitypangot tiszta helyről leszedve fél órát hagyjuk, hogy a bogárkák kimászkáljanak belőle, mert nem kell megmosni, hogy a virágpor rajta maradjon. Majd lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába mártva kisütjük. Közben a cikórialevelet sós meleg vízbe rakjuk 10 percre, hogy a keserűsége kiázzon (ezt csak akkor, ha nem szereted a keserű ízt), majd felaprítjuk, és olívaolajon pirított fokhagymával 5 perc alatt megfonnyasztjuk. Sózzuk, borsozzuk és ecetet öntünk rá, ízlés szerint. Közben főzzük a rizst, ki-hogy szereti, lehet tuningolni bármivel.
Nagyon fincsi, ajánlom!”

A lejátszóra kattintva visszahallgathatják a Szabó Rékával készített interjút, egyebek mellett azokról a táskakölteményeiről is beszél, amelyek elkészítéséhez különböző növényeket használ fel.

Articol editat de kristalybea, 6 április 2020, 19:53

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány