Listen Live Kolozsvári Rádió

#főzzünk valamit #húsnélkül – Kati és Zsolt kölesfasírtot is készített a Facebook-kihívásban

Csakis a fantázia szabhat határt a közösségi hálón terjedő egyik legújabb kihívásnak, amelyben arra ösztönözhetjük barátainkat, ismerőseinket, hogy hús nélkül főzzünk, süssünk valami finomat. A konyhában való sürgés-forgás közepette pedig jó, ha kezünk ügyében van a mobilunk, hiszen a képeket másoknak is illik megmutatni. Ezen felül pedig öt személyt kell megjelölni, akik folytatják a láncolatot.

Könczei Zsolt kommunikációs szakember és barátnője, Deák Katalin kapros csorbát és kölesfasírtot készített, mindezt pesztós gnocchival és zsázsacsírával fokhagymás görögjoghurttal színesítették.

A kölesfasírt hozzávalói:

25 dkg kenyér
10 dkg köles
4 ek. zabpehely
3 gerezd fokhagyma
só, bors
3 ek. prézli
olaj a sütéshez

Útmutató az elkészítéshez, Deák Katalin Facebook-bejegyzése alapján: „a kenyeret vízbe áztatod, majd jól kinyomkodod. A kölest megfőzöd 3 deci vízben, majd fedő alatt még hagyod 15 percet pihenni. Aztán fűszerezed, hozzáadod a zabpelyhet, összekevered. Beleszórsz annyi prézlit, hogy formázható legyen. Megvizezed a tenyered, golyókat formázol, prézlivel megszórt tálra teszed őket. Bő olajban megsütöd.”

A receptekről és a kihívásról is beszélgettünk Könczei Zsolttal, a beszélgetés a lejátszóra kattintva hallgatható vissza.

#főzzünk valamit #húsnélkül – Kati és Zsolt kölesfasírtot is készített a Facebook-kihívásban

Articol editat de kristalybea, 4 április 2020, 11:59 / actualizat: 4 április 2020, 16:21

Csakis a fantázia szabhat határt a közösségi hálón terjedő egyik legújabb kihívásnak, amelyben arra ösztönözhetjük barátainkat, ismerőseinket, hogy hús nélkül főzzünk, süssünk valami finomat. A konyhában való sürgés-forgás közepette pedig jó, ha kezünk ügyében van a mobilunk, hiszen a képeket másoknak is illik megmutatni. Ezen felül pedig öt személyt kell megjelölni, akik folytatják a láncolatot.

Könczei Zsolt kommunikációs szakember és barátnője, Deák Katalin kapros csorbát és kölesfasírtot készített, mindezt pesztós gnocchival és zsázsacsírával fokhagymás görögjoghurttal színesítették.

A kölesfasírt hozzávalói:

25 dkg kenyér
10 dkg köles
4 ek. zabpehely
3 gerezd fokhagyma
só, bors
3 ek. prézli
olaj a sütéshez

Útmutató az elkészítéshez, Deák Katalin Facebook-bejegyzése alapján: „a kenyeret vízbe áztatod, majd jól kinyomkodod. A kölest megfőzöd 3 deci vízben, majd fedő alatt még hagyod 15 percet pihenni. Aztán fűszerezed, hozzáadod a zabpelyhet, összekevered. Beleszórsz annyi prézlit, hogy formázható legyen. Megvizezed a tenyered, golyókat formázol, prézlivel megszórt tálra teszed őket. Bő olajban megsütöd.”

A receptekről és a kihívásról is beszélgettünk Könczei Zsolttal, a beszélgetés a lejátszóra kattintva hallgatható vissza.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

Mint utólag kiderült, Ferencz Zsolt „nyomozása” csak egy bizonyos pontig volt helyénvaló: a kezdeményezést valóban Szabó Réka indította el, de nem a dramaturg Szabó Réka, akiről a beszélgetés során szó esik. A gyergyószárhegyi születésű Szabó Réka az ötletgazda, aki képzőművész, és jelenleg Olaszországban él. Elnézést kérünk, hamarosan az ötletgazdával is elbeszélgetünk.

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány