Listen Live Kolozsvári Rádió

Világhírű musical Kolozsváron: pénteken mutatják be a Hegedűs a háztetőnt

Tevjét, a tejesembert Bogdán Zsolt alakítja. Karakteréről, a darab történelmi hátteréről és aktualitásáról beszélgettünk.

Világhírű musical Kolozsváron: pénteken mutatják be a Hegedűs a háztetőnt

Articol editat de kristalybea, 19 február 2020, 16:58

A világhírű musical a Kolozsvári Állami Magyar Színházba költözik, a bemutatót pénteken (február 21-én) este 7 órától tartják a nagyteremben.

1905-ben egy kis ukrajnai településen Tevje és felesége, Golde zsidó hagyományok szerint neveli öt lányát. De a fiatalok már nem házasságközvetítő segítségével szeretnének férjhez menni, mindannyian szívük szerint választanak. Tevjének el kell fogadnia, hogy változnak az idők, és nem csak a család, hanem a közösség életében is fordulóponthoz érkeztek.

A kolozsvári előadásban élő zenét hallunk, egy héttagú klezmer band játsza a közismert dalokat. A produkcióban szinte a teljes kolozsvári társulat fellép.

Az előadás rendezőjét, Béres Lászlót kérdeztük.

Tevjét, a tejesembert Bogdán Zsolt alakítja. Karakteréről, a darab történelmi hátteréről és aktualitásáról beszélgettünk.

Az összeállítást Gergely Zsuzsa készítette.

Fotók: Bíró István/Kolozsvári Állami Magyar Színház

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány