Listen Live Kolozsvári Rádió

Globális közegészségügyi veszélynek tekinti a kínai koronavírus-járványt az Egészségügyi Világszervezet

Articol editat de kristalybea, 31 január 2020, 11:30

A tanácskozás megkezdéséig Kínában 7711 esetben igazolták vissza a vírusfertőzést, és 12167 esetet még vizsgáltak. 170-en haltak meg a fertőzés következtében, illetve 124-en a megbetegedés után gyógyultan hagyták el a kórházat. Világszerte, további 18 országban, 82 vírusfertőzött betegről tudnak. Közülük heten nem is jártak Kínában.

A szakértői tanács megjegyezte: Kína gyorsan azonosította a vírust, és lehetővé tette, hogy más országok is diagnosztizálhassák és védekezni tudjanak a fertőzés ellen. Ugyanakkor aggasztónak tartják, hogy Kínán kívül is visszaigazoltak emberről emberre átterjedt fertőzést.

A nemzetközi szervezet ajánlása szerint, Kínának ellenőriznie kell a repülőtereken és a kikötőkben az országból távozók egészségét, hogy korán felismerjék a fertőzés esetleges tüneteit. Ugyanakkor, fokozottan védeniük kell az egészségügyben dolgozók egészségét.

Kijelentik: várható, hogy további esetek jelennek meg a közeljövőben Kínán kívül bárhol. Ezért, minden országnak fel kell készülnie a védekezésre, a tünetek korai felismerésére és a betegek elszigetelésére. Mint fogalmaztak, a javak és személyek forgalmának korlátozása általában nem hatékony ilyen esetekben, hiszen negatív hatással lehet az érintett országok gazdaságára.

Az Egészségügyi Világszervezet szakértői úgy vélik, ha a fertőzés terjed, további intézkedéseket hozhatnak az esetleges járvány megfékezésére.

Forrás: who.int

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett