Listen Live Kolozsvári Rádió

Kolozsváron hamarosan kezdődhet a La terenuri sportbázis építése

Fotó: cluju.ro

Az összesen 43 millió lejre rúgó projektet az önkormányzat saját forrásaiból valósítaná meg.
A sportbázist egy 4,2 hektárnyi területen létesítik, a szabadidős övezet mellett ingyen használható, modern felszereléssel ellátott tenisz-, kosárlabda-, minifoci-, tollaslabda- és röplabdapálya épül, éjszakai kivilágítással. Továbbá homokos pálya is lesz a strand-röplabda rajongóinak, az extrém sportok kedvelői igényük szerint válogathatnak majd a futópályák, parkour pályák és a skatepark szerei között. A fitnesz-gépek minden korosztálynak megfelelő edzési lehetőséget fognak kínálni.
A sportbázis egy multifunkcionális, emeletes, összesen 1.200 négyzetméter felületű épületet is magába foglal majd, ebben az épületben fallabda (squash) mérkőzéseken, asztali teniszezésen vehetnek részt az érdeklődők, de egy mászófal is helyet kap, illetve ugyancsak ott tartják meg a jóga vagy az aerobik órákat is.
A La terenuri sportbázison egy amfiteátrum is fog épülni, amely télen korcsolyapályává alakítható. Ugyanott gépjármű parkoló, bicikliparkoló, biciklikölcsönző, elektromos bicikliknek töltőállomás is helyet kap. A sportbázis bejáratait felújítják, a Kálvária-patakon keresztül két új átkelőt létesítenek.

Foto: Fotó: cluju.ro

Articol editat de gergelyzsuzsa, 6 december 2019, 12:30

(kolozsmegye.ro)

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...