Élő Kolozsvári Rádió

Erdélyi gyülekezetek támogatását kérte az SZNT

Az erdélyi keresztény, magyar gyülekezetek támogatását kérte a Székely Nemzeti Tanács a kisebbségi régiók védelmében indított uniós polgári kezdeményezés ügyében.

Az Európai Bizottság 2019. május 7-én nyilvántartásba vette a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért elnevezésű polgári kezdeményezést. Az indítványnak az a célja, hogy az Európai Unió kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Ezt azt jelenti, hogy ezen régiók, köztük a közigazgatási hatáskörökkel nem rendelkező földrajzi körzetek lemaradását úgy kell megelőzni, a gazdasági, társadalmi és területi kohézió feltételeit fenntartani, hogy közben megőrizzék regionális identitásukat. Ez egyaránt vonatkozik Székelyföldre, Kalotaszegre, Érmellékre, de akár az egész Partiumra, Felvidékre.

A kezdeményezést az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt, az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is támogatja.

Az indítvány támogatására egy év alatt, május 7-ig 1 millió aláírást kell összegyűjteni az Európai Unió legkevesebb hét államából, ahhoz, hogy a kezdeményezés sikeres legyen. Ehhez legalább 350 ezer aláírásra van szükség Erdélyből. Most 6.500-nál tartanak.

A kezdeményező, a Székely Nemzeti Tanács arra kérte az erdélyi magyar gyülekezeteket, hogy népszerűsítsék az indítványt valamint az internetes aláírásgyűjtést, illetve vegyenek részt a papír alapú aláírásgyűjtésben.

Internetes aláíráshoz a nemzetiregiok.eu honlapról, a „Támogatom” gombra kattintva lehet elérni a formanyomtatványt. A papír alapú aláírásgyűjtéshez a támogató ívet a regiuninationale.ro honlapon a „Formular” fülre kattintva, és kiválasztva Romániát lehet letölteni.

SZNT

Szerkesztő: kristalybea, 2019 november 28, 11:36

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 2024 február 122024 február 12, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 82024 február 8, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete