Élő Kolozsvári Rádió

A mulasztásokért miért nem felel senki?

Most, hogy végre megoldódott, derítsük ki, hogy ki volt a hibás.

Pár napja nagy az eufória Kisbácsban, ahol feloldódni látszik a sokak életét megkeserítő reggeli forgalmi dugó. Kétsávosra rajzolták át azt a kishídat, amelyen eddig egysávosra szűkült a Kolozsvárra tartó forgalom.

Évente 21 napot, vagyis 21×24 órát töltött mostanig a kisbácsi forgalomban a község minden Kolozsvárra ingázó lakója. A kisbácsiak elképzelni sem tudták, hogy mi lehet az, ami megoldhatná a helyzetüket, illetve feloldhatná a sok kilométeren keresztül kígyózó sort. Sokan a percekkel sakkoztak, hogy ha mondjuk reggel 6.15-kor indulnak, akkor beérnek 8-ra a gyerekkel az iskolába, ha viszont 6.18-kor, már akkora a dugó, hogy nem érnek be. Mások eladták kisbácsi ingatlanjukat, és három kilométerrel bentebb, a városban vásároltak aranyáron sokkal kisebb lakást csak azért, hogy ne kelljen órákat állniuk a reggeli és délutáni dugóban.

Szóval, a már mindenre elszánt emberek hétfőn reggel, felkészülve a másfél órás araszolásra, azt vették észre, hogy 5 perc alatt átsuhannak Kisbácson, és 10 perc alatt beérnek Kolozsvárra. Hét végén ugyanis kiszélesítették azt a kishídat, amely beszűkítette a forgalmat, és gyakorlatilag megfojtotta azt. A munkálat legfennebb másfél napig tartott, a költsége meg alig haladja meg a plusz sáv felfestésére használt festőanyag árát. Jó, de ha ez ennyi volt, akkor miért nem lehetett ezt elvégezni már évekkel ezelőtt? Miért kellett több ezer ember és főleg iskolába-óvodába menő gyerek életét megkeseríteni sok éven keresztül? Ki a felelős ezért?

A kisbácsi polgármester, Balázs János, azt mondja, a bürokrácia az oka. A rendőrség, az Országos Útügyi Igazgatóság, a Közlekedésbiztonsági Szolgálat nem tudott egymással kiegyezni a kivitelezés mikéntjén, ezért a késlekedés. Emil Boc, Kolozsvár polgármestere a Napoca FM-nek nyilatkozva azt mondta, hogy a dolog végül az Orban kabinet új szállításügyi minisztere, Lucian Bode révén oldódott meg, miután évekig hiába kopogtattak a volt szállításügyi miniszternél. Az valószínű, hogy Lucian Bode, lévén Szilágy megyei, több ízben is belefutott már Kolozsvárra jövet a kisbácsi sorba, így elődjénél jobban, testközelből ismerhette a helyzetet. Balázs János kisbácsi polgármester azt mondja, ez kissé elhamarkodott kijelentés, tekintetbe véve, hogy legalább két éve dolgoznak azon, hogy mindez megoldódjon.

A kisbácsiak és a Kisbácson keresztül közlekedők pedig sok évet ültek a dugóban várva, hogy hogy valaki megszánja őket.

A Balázs Jánossal készített interjúnk teljes hosszában meghallgatható a lejátszóra kattintva.

Írta és kérdezett: Forrai Szerénke

Articol editat de kristalybea, 27 november 2019, 15:27

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány