Hadd szóljon!

Kiülni a dombtetőre s onnan nézni szerteszét – Kováts Ildikó a KT palettáján

„Nem mindig azt festem, amit látok, hanem amit megkíván egy téma adott pillanatban” – hangsúlyozta a meghívott.

Kováts Ildikó több mint 60 éve él Kolozsváron, de ha valaki rákérdez, honnan való, mindig Csíkszeredát említi. 17 tanintézetben tanított; leghosszabb ideig, 22 éven át a Brassai-líceumban. Imád utazni, felfedezni és megörökíteni az eléje táruló látványt, és a dombtetőre is szívesen kiül alkotni. A művész a Képzőművészek a Kolozsvár Társaság palettáján sorozat évadnyitó beszélgetésének volt a vendége.

Kiülni a dombtetőre s onnan nézni szerteszét. Akár így is jellemezhetnénk Kováts Ildikó alkotói szabadságát, amihez a környezet mellett az egyedüllét és persze a munka is hozzájárul. Torockó és Lázárfalva egyaránt kedvence, a Hója erdő Kolozsvár felőli oldalát pedig mediterrán tengerparthoz hasonlatosnak tartja: itt már nem lehet alkotni, egyik palota éri a másikat. Egyik évben január 6-án kezdett el festeni egy domboldalon, észre sem vette, hogy fázik – rögtön megjegyzi, hogy amikor rajzolni kezd, valósággal kikapcsolja maga körül a világot

Nem jár alkotótáborokba, inkább felkerekedik és oda megy, ahova szeretne, azt tesz, amit ő akar. Korábban olyan is volt, hogy a családdal hat hetet töltöttek egyhuzamban a Duna-Deltában, Görögországban pedig már háromszor is járt, és még visszatérne. Nagyon érdeklik az utazások.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

(Fotók: Horváth László)

Articol editat de zsoltferencz, 19 november 2019, 16:55

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány