Élő Kolozsvári Rádió

Emberi színházi élmény a Shoshin közreműködésével

A Shoshin Színházi Egyesület a társat látja a közönségben, perifériákra viszi a színházat, tagjai a közös alkotásból töltekeznek.

Hatvan év fölöttieknek hirdetett színházi műhelyt a Shoshin Színházi Egyesület, a workshopon készült előadásokat szűk körben, csak néhány családtag és a sajtó jelenlétében mutatták be nemrégiben. 15-15 perces produkciókat láthattunk, amelyek igazán bensőségesre sikeredtek. És ezt nemcsak a nézőtéren ülők száma okozta, hanem a műhelyen résztvevők őszintesége, bátorsága és kíváncsisága is. Őszinte színházi etűdöket láthattunk, egy megírt darab helyett olykor saját, mélyről jövő történeteiket állították színpadra. Bátort tettet vittek véghez: vállalták időnként esetlen lépéseiket, megremegő kezüket, hangjukat egy számukra egyáltalán nem szokványos közegben.

Az öt napos foglalkozás a Shoshin által kezdeményezett és az Erasmus+ által támogatott, ATIPIA elnevezésű projekt része, 5 különböző, előadó-művészettel és az alkalmazott színház különböző területeivel foglalkozó európai szervezet tapasztalatcseréjén alapult. A partnerek között szerepelt magyar-, francia- és németországi, valamint az Egyesült Királyság-beli szervezet és egyetem is. A projekt során egymástól tanulhattak a tagszervezetek, a kolozsvári találkozón pedig összegezték az elsajátított eszközöket. Az ötlet, hogy végül a közös tanulási folyamat egy 60 év fölöttieknek szóló színházi műhelyben összpontosult az angliai partner képviselőitől származott. A Leeds Beckett University úgynevezett age-friendly intézmény, támogatja az élethosszig tartó tanulást.

A Shoshin Színházi Egyesület színházi műhelyén résztvevő csapat.

A Shoshin legutóbbi programját, az időseknek meghirdetett műhelymunkát ragadtuk meg apropóul, hogy az alkalmazott színházról beszélgessünk. Mit jelent alkotóként folyamatosan egy-egy program adminisztrációs hátteréért küzdeni? Sérül-e emiatt az alkotói folyamat? Hogyan lehet megszólítani olyan társadalmi rétegeket, amelyek nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy megszólítva legyenek. Többek között ezekre a kérdésekre is keressük a választ.

Összeállításunkban először a workshop résztvevőit kérdezzük tapasztalataikról, majd Köllő Csongorral beszélgetünk a Shoshin Színházi Egyesület tevékenységéről, lemondásokról, küzdelmekről és örömökről.

Szerkesztő: Kristály Bea

Képek: ATIPIA Facebook-oldal

Szerkesztő: kristalybea, 2019 október 1, 18:11

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak