Élő Kolozsvári Rádió

MPP – Kizárásos alapon

A Magyar Polgári Párt országos elnöksége kizárta a pártból Rákossy Botond Józsefet, a Hargita megyei szervezet elnökét és Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármestert

Mezei János, a párt elnöke közleményben úgy fogalmazott, hogy „Most végre lezárjuk a Biró Zsolt által előidézett széthúzást, rendet rakunk és dolgozunk tovább!„ Őt kerestük meg kérdésünkkel, hogy miért volt szükség arra, hogy az MPP megváljon két fontos tagjától?

„Mindkettő az elnökség döntése ellen tett és rosszul kommunikált a szervezeten belül” – indokolja a döntést Mezei János. „Amikor Gálfi Árpád nem értett egyet a döntésekkel, akkor ezt az MPP belső fórumain és külső személyekkel is megosztva közölte, ezzel bizonytalanságot és zűrzavart keltett. Azt gondoltuk, Biró Zsoltnak a távozásával ezek a kérdések mérséklődnek, próbáltunk egyeztetni és békés megoldásokat keresni, de úgy látom azok a személyek, akik nem értenek egyet az MPP mostani politikai irányvonalával, továbbra is bomlasztanak. Ez nem megengedhető” – fogalmazott Mezei János.

Mi a véleménye arról, hogy Mezei János párton belüli bomlasztásról beszél? – kérdeztük Biró Zsolt parlamenti képviselőtől, akit épp egy évvel ezelőtt váltottak le az MPP éléről azzal az indokkal, hogy összeférhetetlen a pártelnöki tisztség a képviselői mandátummal.

„Utoljára az 50-es, 60-as években a bolsevikek használták előszeretettel ezt a jelzőt, hogy valaki bomlasztó” – mondta Biró Zsolt, és hozzátette: „Elnöki mandátumom alatt, és éppen a Magyar polgári Párt politikai programjával összhangban megléptük és megteremtettük azt az összefogást, amelynek keretében az erdélyi magyar közösség erősödni tudott. Szomorúan tapasztalom azt ami ma az MPP-ben zajlik, és azt gondolom, ez most már politikai öngyilkosság is. Csak azt tudom tanácsolni Mezei János elnök úrnak, hogy tanulmányozza alaposabban a Magyar Polgári Párt alapszabályzatát és politikai keretprogramját, mert a most kizárt és kizárásra váró párttagok egyike sem sértette meg azokat az elveket, amelyekre az elnök úr hivatkozik.”

Mindkét fél teljes nyilatkozatát meghallgathatja összeállításunkban, előbb Mezei János MPP pártelnök, majd Bíró Zsolt parlamenti képviselő beszél. 

Riporter: Forrai Szerénke

Szerkesztő: kristalybea, 2019 szeptember 19, 14:05

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön