Élő Kolozsvári Rádió

Döntsön ön az előadás végéről

Szeptembertől újra Tranzíciók, folytatódik a Tranzit Alapítvány euroregionális kortárs előadóművészeti programja.

Szombaton, szeptember 6-án este 20 órától mutatják be Kolozsváron, a Tranzit házban Alexander Manuiloff A döntés (Decizia) című előadását. A döntés egy színházi este, amelyben a színészek nem olvasták előre a szöveget, és a közönségnek lehetősége nyílik döntéseket hozni. Egy háború előtt álló ország sötét, anti-utópikus háttere előtt kibontakozó fordulatos szerelmi játszma. Az előadás szituációi a személyes korrupció valamilyen formáját tesztelik – kezdve a intim, személyközi kapcsolatoktól, a munkahelyi viszonyokon át, egészen a társadalmilag is jelentős aktusokig. Az előadáson való munka a 2018-as szicíliai WRITE rezidenza internazionale di drammaturgia keretén belül vette kezdetét, Tino Caspanello kurátor vezetése alatt.

2019 márciusától a Tranzit Ház két éven át 17 Romániában és a környező országokban létrehozott színházi előadásnak, illetve performansznak ad otthont. A Tranzíciók kisebbségi és marginalizált csoportok aktuális társadalmi problémáit tematizálja, egy közös euroregionális szövegkörnyezetben. A Kolozsvárra meghívott előadások peremhelyzetekről és kirekesztésről szólnak, ugyanakkor helyzetünk újragondolásának, a fejlődés útjainak és az együttélés új formáinak lehetőségeit keresik.

Az előadás létrejöttét a Román Kulturális Alap (Administrația Fondului Cultural Național – AFCN) támogatta.

közlemény

Articol editat de kristalybea, 4 szeptember 2019, 14:01

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány