Listen Live Kolozsvári Rádió

Repertoárbeli sokszínűség és folyamatos megújulás

Frank Wedekind Lulu című drámájának ősváltozatával indítanak, az előadás rendezője Eszenyi Enikő, a budapesti Vígszínház igazgatója. Az új évad során hat bemutatót terveznek, a repertoárban szerepel Bertold Brecht Kurázsi mama és gyermekei (r. Armin Petras), Susan Sontag Alice az ágyban (r. Porogi Dorka) című darabok is. Újra rendez a kolozsvári színházban Béres László, a népszerű Hegedűs a háztetőn című előadást viszi színre. Az évad második felében Radu Alexandru Nica és Ilan Ronen rendezőket látja vendégül a színház, Mark Ravenhill: Pool (No water) és Hanoch Levin: Jób szenvedései című előadásokat láthatjuk tőlük.

„Nem a siker szempontjából kell megtervezni az új évadot” – mondta Tompa Gábor, a magyar színház igazgatója rádiónknak adott interjújában az intézmény sajtótájékoztatóját követően. Repertoárbeli sokszínűségre törekedtek, figyelembe véve azt is, hogy az országos szakma a legkiválóbb színházak között tartja számon a kolozsvárit, és ennek is meg kell felelniük. Tompa szerint egy bizonyos pontra elérkezett társulatnak nehéz továbblépni, hiszen fontos hogy ne csak minőségileg ne legyen visszaesés, hanem mindig képesek legyenek megújulni. Törekednek arra, hogy „senki ne rekedjen meg művészileg egy szinten, és ne próbáljon meg arra támaszkodni, amit addig elért” – részletezte az igazgató.

A teljes beszélgetés a lejátszóra kattintva hallgatható meg.

Articol editat de kristalybea, 2 szeptember 2019, 19:12

Sok év kihagyás után idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház ad otthont az Európai Színházi Unió 18. fesztiváljának. Tompa Gábor azzal a meggyőződéssel vállalta el az Unió elnökségét, hogy megpróbálja feltámasztani ezt a sok szempontból fontos eseményt. A november 19–30. között szervezett rendezvényen a tagszínházak zöme részt vesz, illetve egyéni tagok produkcióit is szeretnék elhívni, ezáltal átfogó képet kaphat a közönség arról, milyen témák foglalkoztatják az európai színházak alkotóit.

De nem csak ez teszi érdekessé a magyar színház soron következő évadát. A nagy színpadi mestereket meghívása mellett, idén is szeretnének a legfiatalabb tehetségeknek is teret adni.

Frank Wedekind Lulu című drámájának ősváltozatával indítanak, az előadás rendezője Eszenyi Enikő, a budapesti Vígszínház igazgatója. Az új évad során hat bemutatót terveznek, a repertoárban szerepel Bertold Brecht Kurázsi mama és gyermekei (r. Armin Petras), Susan Sontag Alice az ágyban (r. Porogi Dorka) című darabok is. Újra rendez a kolozsvári színházban Béres László, a népszerű Hegedűs a háztetőn című előadást viszi színre. Az évad második felében Radu Alexandru Nica és Ilan Ronen rendezőket látja vendégül a színház, Mark Ravenhill: Pool (No water) és Hanoch Levin: Jób szenvedései című előadásokat láthatjuk tőlük.

„Nem a siker szempontjából kell megtervezni az új évadot” – mondta Tompa Gábor, a magyar színház igazgatója rádiónknak adott interjújában az intézmény sajtótájékoztatóját követően. Repertoárbeli sokszínűségre törekedtek, figyelembe véve azt is, hogy az országos szakma a legkiválóbb színházak között tartja számon a kolozsvárit, és ennek is meg kell felelniük. Tompa szerint egy bizonyos pontra elérkezett társulatnak nehéz továbblépni, hiszen fontos hogy ne csak minőségileg ne legyen visszaesés, hanem mindig képesek legyenek megújulni. Törekednek arra, hogy „senki ne rekedjen meg művészileg egy szinten, és ne próbáljon meg arra támaszkodni, amit addig elért” – részletezte az igazgató.

A teljes beszélgetés a lejátszóra kattintva hallgatható meg.

Összeállította: Kristály Bea

Borítókép: Biró István/KÁMSZ

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány