Hadd szóljon!

Két különböző művészi kifejezésmód, apa és lánya: Forró Antal és Forró Ágnes

Személyes élményekkel átitatott művészportré Forró Antalról és lányáról, Forró Ágnesről, akivel a múltban és a jelenben barangolunk.

(Horváth László felvétele)

Július végén, augusztus elején a kolozsvári Művészeti Múzeumban tekinthettek be az érdeklődők Forró Antal művészetének ismert és kevésbé ismert, vagy tán már elfelejtett részleteibe, tájak és emberek által ihletve. Pasztellek, szénrajzok, változatos technikával készült portrék, olajfestmények egyaránt szerepeltek a kiállításon, de a művész saját maga szórakoztatására készített faragványait is megcsodálhatta a közönség.

Forró Antal 1924 márciusában látta meg a napvilágot a Kovászna megyei Kézdimartonoson. Kézdimartonosi, kézdivásárhelyi és sepsiszentgyörgyi tanulóévei után 1950 és 1956 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola diákja volt. Mestereként Miklóssy Gábor festőművészt említik, de művésszé válásában Kádár Tibor és Abodi Nagy Béla is szerepet játszott. 1960 és 1970 között a Pedagógiai Intézetben, majd 1971-től haláláig a képzőművészeti főiskolán oktatott.

Halálának harmincadik évfordulóján, 2012 májusában a Kolozsvár Társaság főtéri székházában szerveztek kerekasztal-beszélgetést, ahol Murádin Jenő művészettörténész halk beszédű, szerény embernek nevezte, olyannak, aki el tudta viselni a sérelmeket. Sokszor említik Forró Antallal kapcsolatban azt is, hogy művészete kiválóan illeszkedik a Nagy István-i hagyományba, amely végigvonul a huszadik század erdélyi festészetén, Banner Zoltán pedig a székely festőiskola jelentős művészegyéniségeként definiálja.

Milyen emlékeket és milyen tárgyi dolgokat őriz lánya, a szintén képzőművész Forró Ágnes az édesapáról, az édesapától, Forró Antalról? Kiderül az alábbi összeállításból.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

(A borítóképen: Tibori Szabó Zoltán publicista és Forró Ágnes képzőművész, Forró Antal alkotásainak társaságában. Fotó: Művészeti Múzeum honlapja/macluj.ro)

Articol editat de zsoltferencz, 13 augusztus 2019, 19:43

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány