Listen Live Kolozsvári Rádió

Főnemesi rezidencia az évszázadok tükrében – a Bánffy-palota tegnap és ma

Bordás Beáta és Lucian Nastasă-Kovács múzeumigazgató (Fotó: Horváth László)

Főnemesi rezidencia az évszázadok tükrében – a Bánffy-palota tegnap és ma

Articol editat de zsoltferencz, 7 augusztus 2019, 11:11

Kolozsvár főterének keleti oldalán helyezkedik el a Bánffy-palota, amely megannyi esemény helyszíne napjainkban is. Összeállításunkban a 18. században épített késő barokk stílusú épületben sétálgatunk, érintve a recsegő padlót is. Idegenvezetőnk Bordás Beáta művészettörténész, a Művészeti Múzeum munkatársa, akinek a Polis Kiadó gondozásában idén jelent meg mutatós munkája, A kolozsvári Bánffy-palota – múlt és jelen című kötete.

Művészettörténeti jelentősége mellett a Bánffy-palota egyebek miatt is fontos: hiszen az építése óta eltelt több mint 230 évben előkelő szerepet töltött be Erdély történetében, művelődési és társadalmi életében. Az 1774 és 1784 között gróf Bánffy György által építtetett palota a korabeli művelődési és tudományos élet központjának számított, s a főnemesi rezidencia az idők folyamán volt már guberniumi székhely, magyar királyok szálláshelye és díszes fogadások helyszíne is, 1956 óta pedig a kolozsvári Művészeti Múzeumnak ad otthont. Ritka az a hét, amikor ne nyílnának kiállítások, de könyvbemutatókat, megemlékezéseket, szimpóziumokat is jócskán tartanak a falai között.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

(Borítókép: korabeli képeslap Kovács P. Fiai gyűjteményéből, forrás: korkep.sk)

Etichete:
Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány