Listen Live Kolozsvári Rádió

Két hét múlva kezdődik Tusványos!

Két hét múlva kezdődik Tusványos!

Articol editat de kristalybea, 9 július 2019, 12:56

Egy a tábor azért is, mert azt az értéket, amit Tusványos megjelenít Erdélyben, egyre többen képviselik. Politikai síkra terelve azt is mondhatnám, hogy már nemcsak Erdélyben egy a tábor, hanem az egész Kárpát-medencében. Tusványos idei mottója szépen összecseng a nemzeti összetartozás évével, amit jövő évre hirdetett meg a magyar kormány. Ez a mottó nemcsak Tusványosról, hanem a nemzeti összetartozásról is szól”– fejtette ki Sándor Krisztina. Hozzátette, Tusványos az utóbbi években egyre inkább a magyar-magyar párbeszéd helyszíne lett, ahová idén is sok vendég érkezik az egész Kárpát-medencéből, a magyar kormányzat részéről, valamint a szomszédos országokból.

Az Erdélyt érintő kérdések kapcsán idén a történelmi évfordulók és Európa jövője is kiemelt téma lesz.

A programszervezők elmondták, rövidesen a rendezvény egész programkínálatát elérhetővé teszik a www.tusvanyos.ro honlapon. Kiemelték, hogy a legfontosabb közéleti problémákról és az erdélyi magyarságot leginkább foglalkoztató kérdésekről fognak beszélni a nyári szabadegyetem meghívottai. Ilyen lesz az európai parlamenti választások eredményeit elemző kerekasztal-beszélgetés, a közép-európai térség jelene és jövője. A meghívott vendégek közt lesznek szlovák, horvát, szerb és román vendégek is.

A kerek évforduló mellett a történelemhez kapcsolódó évfordulók is fontos szerepet kapnak, többek közt az első világháború és a trianoni békediktátum századik évfordulója okán tematizálódnak a kerekasztal-beszélgetések. Emellett kiemelt szerepet kapnak a Temesvár 30. jegyében szervezett, a rendszerváltás éveire vonatkozó beszélgetések is, amelyeken történészek, a rendszerváltást meghatározó politikusok és elemzők is kifejtik álláspontjukat.

Tusványos idei, másik fő témája Európa jövője, ami az európai parlamenti választások miatt is egyre fontosabb nemzeti, politikai és geostratégiai kérdéssé vált. Ezen belül pedig a keresztény értékrend, identitás és a család szerepe is témája lesz több beszélgetésnek.

Az erdélyi témák tekintetében olyan, a közösség számára fontos és eddig megoldatlan ügyekről beszélnek a meghívottak, mint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzete, Beke István és Szőcs Zoltán ügye, az Úz-völgyi temető ügye, a visszaállamosítás kérdése, a kereskedelmi kétnyelvűség témája. Kiemelt helyen szerepel a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezése. Tusványost jó értelemben szólva arra is felhasználjuk, hogy ennek az európai polgári kezdeményezésnek lendületet adjunk, ezért a helyszínen is alá lehet írni kezdeményezést támogató ívet”– mondta Sándor Krisztina. Kiemelt programpontként szerepel továbbá az erdélyi autonómia kerekasztal nyilvános ülése, amelynek létrehozója Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, és ő is jelen lesz azon.

A hagyományokhoz híven Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, július 27-én tartja meg előadását a rendezvény nagyszínpadán, Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével együtt. A két előadás Németh Zsolt, Tusványos alapítója, országgyűlési képviselő és a külügyi bizottság elnökének moderálásával zajlik.

Az erdélyi ifjúság továbbra is tudja, hogy MIT akar

Fancsali Barna, a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke sajtótájékoztatójukon elmondta: Tusványos szervezői csapatának létszáma lassan eléri a 300 főt, akik közül a többség a Magyar Ifjúsági Tanács tagságát képezi. Úgy gondoljuk, hogy Tusványos önkénteseinek szervezőmunkája is jó példája az erdélyi magyar ifjúság nevelésének és az erdélyi magyar ifjúsági közéletnek. A Magyar Ifjúsági Tanács egyéb programjai mellett ez is jó lehetőség arra, hogy fiatalok tapasztalatot szerezzenek és, hogy majd később ők legyenek a legények a gáton”, mire felnőnek – fogalmazott a szervezet elnöke.

Elmondta, a MIT sátor egész napos programja 3 részből áll: délután 5-től a szórakoztató programok, (standup comedy) este pedig az erdélyi zenekarok fellépései lesznek, napközben pedig az ifjúsági vállalkozók, a gazdasági szféra, az önkéntesség és a tehetséggondozás lesznek a fő témák. A vendégelőadók közt lesz Dr. Zacher Gábor toxikológus, valamint Barabási Albert László fizikus, hálózatkutató, aki a legújabb könyvét is bemutatja. Ezek mellett a MIT sátorban a Dinamit ifjúsági konferencia résztvevői, és olyan sikeres erdélyi fiatalok fognak előadni, akik a szakmájuk terén már bizonyítottak.

Popa Ilona, a rendezvény erdélyi főszervezője elmondta, a 27 programhelyszínen 49 partnerszervezet segítségével zajlanak a rendezvények. Kiemelte, hogy a népzene kedvelői idén a Kriza János népzenei sátorban Pál István Szalonna szakmai vezetése mellett táncolhatnak a talpalávalóra. Itt zenél a Tokos zenekar, és a Bekecs Néptáncszínház műsora is szórakoztatja a közönséget. Ezen kívül lesz bor- és gasztro udvar, ahol finom enni és innivalókkal, különlegességekkel is várják az érdeklődőket.

Az egyetemi sátrak programkínálatát a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a Partiumi Keresztény Egyetem, az Eötvöd Loránd Tudományegyetem és az Óbudai Egyetem előadásai és rendezvényei színesítik.

A koncertkínálat a nagyszínpadon az elmúlt évek legjobbjaiból áll. Így kedden fellép a Magashegyi Underground, a Quimby, szerdán Nagy Feró és a Beatrice és a Magna Cum Laude, csütörtökön Szabó Balázs bandája és a Kiscsillag, pénteken az Anna and the Barbies és a Bagossy Brothers Company, szombaton pedig az Intim Torna Illegál és Ákos zárja a koncertek sorát.

Idén a napi jegy 15 lej, a heti jegy 60 lejbe kerül, a sátorhelyek ára a múlt évhez képest nem változott. A tábor és a koncertek területére a belépés 16 óráig ingyenes, utána a belépő ára 20 lej, egyetemistáknak és 65 év felettieknek 10 lej. A részletes program július 9-től elérhető lesz a www.tusvanyos.ro honlapon.  A szervezők hangsúlyozták, mindenkit szeretettel várnak, arra pedig külön felhívták a figyelmet, hogy a medvékkel szelfizni idén is szigorúan tilos.

közlemény

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány