Listen Live Kolozsvári Rádió

Beolvastunk a hétköznapoknak! – erősségek, lehetőségek tükrében a 9. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Beolvastunk a hétköznapoknak! – erősségek, lehetőségek tükrében a 9. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Articol editat de zsoltferencz, 13 május 2019, 15:13

Annak ellenére, hogy a vásárosok vasárnap délutánra többnyire elfáradtak, egy dolog biztos: jövőre is szeretnének jelen lenni a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten, ahogy egyikük meg is jegyezte, „a magyarságunkat nem hagyjuk, a kultúrát nem engedjük”. Néhány olyan véleményt is megfogalmaztak, amelyek talán segíthetik a szervezőket a következő évekre nézve. Tavaly például kidíszítették a szervezők a Fogoly utcát, ami hangulatosabbá tette a helyszínt, ez idén elmaradt.

Voltak szervezési gondok is, már ami a vásárosokkal való kapcsolattartást illeti, az egyik kiállító viszont külön megdicsérte az esemény Facebookos kommunikációját, s hogy a médiapartnerek is jócskán kivették részüket a népszerűsítésből. Azt is mondták: nagyon jó, hogy a Fogoly utcában lehetnek, a Bánffy-palota belső udvara korábban túlságosan elzárt helyszínnek bizonyult. Nem ártana, ha az önkéntesek közül legalább 1-2 személy segítené a vásárosok munkáját, nem is annyira árulni, mint inkább felügyelni – ez is elhangzott. No meg az is, hogy május második hete túlságosan zsúfolt volt Kolozsváron és környékén: most tartották a KMDSZ Diáknapokat, a Sétatéren az utcai ételfesztivált, a Jókai Emlék- és Teljesítménytúrát – sok érdeklődőt szippantottak el ezek is a könyvvásártól. S hogy valami igazán pozitívval zárjuk a felsorolást: három évvel ezelőtt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten mutatkozott be először a Mesekuckó, amelyet Brem Ágnes, a Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár könyvtárosa indított. Volt tehát ok ünnepelni ezúttal.

H. Szabó Gyulával, a Kriterion Könyvkiadó igazgatójával, a társszervező Romániai Magyar Könyves Céh alelnökével próbáljuk megfogalmazni a 9. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét erősségeit és lehetőségeit, kicsit a jövőbe nézve, emellett egy házi közvélemény-kutatás eredményeit is ismertetjük. „Kell-e hát a könyv, kell-e hát az író? Hogyne kellene!” – hangsúlyozta megnyitó beszédében Markó Béla költő, az RMDSZ korábbi elnöke, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke. De vajon mikor ássuk fel a kertet, mint a hajdani mesében a kincskereső örökösök? Összeállításunkból ez is kiderül.

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

(Fotók: Kolozsvári Ünnepi Könyvhét/Facebook)

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány