Hadd szóljon!

A pünkösdi teológiával ismerkedhettünk Kolozsváron

A téma aktualitását az a szükség indokolta, miszerint a hazai magyar teológiai diskurzusból mindeddig hiányzott a szakmai igényességű pünkösdi tanítások ismertetése, bemutatása.

Pataky Albert

2019. április 27-én a budapesti Pünkösdi Teológiai Főiskola és a kolozsvári Ekklesia Gyülekezet közös szervezésében került sor az első erdélyi magyar nyelvű pünkösdi tudományos konferenciára Kolozsváron. A konferencia témája – A pünkösdi teológia helye a jelenkori egyházban –, egyaránt jelentette a kihívást és a párbeszéd lehetőségét az előadók számára. A téma aktualitását az a szükség indokolta, miszerint a hazai magyar teológiai diskurzusból mindeddig hiányzott a szakmai igényességű pünkösdi tanítások ismertetése, bemutatása, noha a pünkösdi-karizmatikus mozgalomnak világszinten tapasztalható hatása van az egyház életére, hitgyakorlatára és teológiai szemléletére.

Az előadások nemcsak az informálás céljával hangzottak el, hanem más keresztyén felekezetekkel történő párbeszéd kontextusában is, ami a konferencia hangulatára pozitív hatással volt. Az előadások sorát Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház (MPE) elnöke kezdte, a magyarországi pünkösdi mozgalom kezdeti történelmének meghatározó eseményeit ismertetve, intézményesülésének kihívásait, az egyház jelenlegi helyzetét összegezve. A hallgatóság számára nagyon tanulságos volt a közel száz éves magyarországi pünkösdi egyház történelmét figyelemmel kísérni.

Kovács P. Zoltán

Kovács P. Zoltán kettős minőségben vehetett részt ezen a konferencián, egyrészt a kolozsvári Ekklesia Gyülekezet lelkészeként, másrészt a Debreceni Református Hittudományi Egyetem doktoranduszaként is. Előadásában – Pünkösdi tanítások a Theologiai Szemlében –, fontosnak tartotta kiemelni azt a meggyőződését, miszerint a hiteles teológiai kitekintés, önértékelés szempontjából elengedhetetlen az, hogy ne csak a saját felekezetünk határain belül végezzünk kutatásokat, hanem érdeklődve vizsgáljuk meg más keresztyén felekezetek szakembereinek rólunk alkotott konstruktív fejtegetéseit.

A továbbiakban előbb Kovács P. Zoltánt az egyik főszervezőt és előadót hallhatják, majd a Pataky Alberttel a Magyar Pünkösdi egyház elnökével készített interjú következik.

Riporter: László Tibor

Articol editat de kristalybea, 5 május 2019, 15:22 / actualizat: 18 június 2019, 15:37

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány