Élő Kolozsvári Rádió

Románia 100 – milyen jövőben bízhatunk?

A centenárium az előadás szempontjából csak ürügy, hogy átgondoljuk merre tartanak közösségeink.

A kolozsvári Váróterem Projekt Független Színházi Társulat Románia 100 című előadásának szövegét és rendezését is Lovassy Cseh Tamás jegyzi. A produkció a centenárium évének ürügyén született, de nem kizárólag az elmúlt 100 esztendőre reflektál. Az alaphelyzet utal 1918-ra: a szereplők beleszülettek a romániai kisebbségi létbe, és ezzel a ténnyel kezdeniük kell valamit. Emellett a kisvárosi közösség, a család válik fontossá az előadásban, hiszen az identitáskeresés kérdése minden mikroközösséget érint.

Kép: Tóth Helga

 

Az előadásban szereplő felnőttek nagyon eltérő feladatköröket vállalnak fel: van a településért és a magyar közösségért dolgozó iskolaigazgató, a polgármesteri székre, és a helyi gyár felfuttatására vágyó politikus, és a hatalmat képviselő román polgár. A női szereplők sokkal egyénibb álmokat dédelgetnek: anyák, harmonikus kapcsolatban élő feleségek, vagy éppen művészi tehetségüket kibontakoztató személyiségek szeretnének lenni. A konfliktusok kilencven százalékát a párbeszéd hiánya okozza. Az etnikai konfliktus egy televíziós showműsorban csúcsosodik, ahol a felek kölcsönösen vádolják egymást, és évszázados sérelmeket elevenítenek fel. Közben széthullnak a családok, mert az egymás mellett elbeszélés a párkapcsolatokat és a szülő-gyerek viszonyt is megmérgezi.

A Románia 100 című előadás többféle szituációt elemez, eltérő történelmi és élettapasztalatokra utal. Valamennyi esetében a szereplők rosszul érzik magukat a bőrükben, legjobb szándékaik is hibás döntéseket vagy klisészerű megoldásokat szülnek. Az alkotók ezzel kapcsolatos kérdéseiket kívánták megfogalmazni, anélkül, hogy megoldásokat tudtak vagy kívántak volna nyújtani a felmerülő problémákra.

A Románia 100 című előadásról Lovassy Cseh Tamás drámaíró, rendezővel beszélgettünk.

 

 

Beszélgetőtárs: Gergely Zsuzsa
Borítókép: Tóth Helga

Szerkesztő: kristalybea, 2019 május 2, 12:48

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára