Élő Kolozsvári Rádió

Honnan, hová? Mikrofonvégen az idei EMKE-díjasok.

Kiosztották április 13-án az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elismeréseit, az erdélyi Oscarként is emlegetett EMKE-díjakat Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében.

Ezúttal 13 kategóriában díjazták az arra érdemeseket, és életműdíjban részesült Boldizsár Zeyk Imre helytörténész, közművelődés-szervező. Összeállításunkban megszólalnak Laczkó Vass Róbert (gróf Bánffy Miklós-díj) és Szabó Enikő (Poór Lili-díj) színművészek, Antal Áron, a Kolozsvári Televízió magyar szerkesztőségének vezetője (Janovics Jenő-díj), Graur János újságíró (Spectator-díj), Balla Ferenc, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány igazgatója (gróf Kun Kocsárd-díj) és ifjabb Mezei János vállalkozó (gróf Mikó Imre-díj).

Szerkesztő: Ferencz Zsolt

A további díjazottak: Jakab Albert Zsolt néprajzkutató (Bányai János-díj), Szabó Ferenc tanító (Kallós Zoltán-díj), Bandi András Zsolt színművész (Kovács György-díj), Takács Csaba, a Communitas Alapítvány kuratóriumi elnöke (Kötő József-díj), Lokodi Anna nyugalmazott megyei könyvtáros (Monoki István-díj), Köllő Ferenc karvezető (Nagy István-díj) és Bordy Margit képzőművész (Szolnay Sándor-díj).

(Borítókép: Rohonyi D. Iván, Szabadság)

Articol editat de zsoltferencz, 15 április 2019, 15:23 / actualizat: 15 április 2019, 23:40

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány