Listen Live Kolozsvári Rádió

Elhunyt Elekes Emma színművész, a szatmárnémeti színház örökös tagja

Elekes Emma Kolozsváron született 1932. szeptember 17-én. A Kolozsvári Magyar Művészeti Intézet elvégzése után az 1953-ban Nagybányán indult, majd Szatmárnémetiben színtársulatot létrehozó együttes alapító tagja. Tehetségét kitüntetések egész sorával ismerte el a szakma: 1958-ban, Bukarestben a Színházi Fesztivál első, 1962-ben harmadik díját nyerte el. 1966-ban Prágában, 1974-ben Varsóban is kitüntették. 1993-ban Kisvárdán a legjobb női alakítás díját nyerte el. 1994-ben Poór Lili-díjat, 1995-ben, Kisvárdán Életmű-díjat kapott. 1996-ban az EMKE Életműdíját vehette át. 2005. decemberében Elekes Emma színművész kapta a Magyar Játékszíni Társaság Életmű-díját. 2010 óta a Harag György Társulat örökös tagja volt. A társulat Elekes Emmát saját halottjának tekinti. (KÖZLEMÉNY)

Elhunyt Elekes Emma színművész, a szatmárnémeti színház örökös tagja

Articol editat de gergelyzsuzsa, 7 április 2019, 10:12

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány