Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: Amerikai vs. európai média

Amerika színesebb, mint gondolnánk; Kelet-Európa „megelőzte” Amerikát; a bulvár nálunk többet árt(ott).

„A kétezres évek első felében a posztigazság még nem volt elterjedt, nem telepedett rá  a hírszolgáltatásra, a fake news fogalma pedig nem is létezett, és elképzelhetetlen volt, hogy komoly újságíró olyan információt közöljön, amelynek valóságtartalma megkérdőjelezhető. Sajnos ma már, a fake news és a posztigazság korában nem lehet megállapítani, hogy melyik hírnek van valóságtartalma, s melyiknek nincs, illetve ma már azt sem lehet megállapítani, hogy ki manipulálja a sajtó nagy manipulátorait. Összeomlott egy szokás- és értékrend, most egy új értékrend kikristályosodása zajlik Amerikában és nálunk is.” (Ambrus Attila)

Az amerikai médiával, annak mentalitásával, és egyáltalán az Egyesült Államokkal kapcsolatban sok általánosító előítélet él bennünk. A Sajtóklub április 1-jei kiadásában ezekről is beszélgettünk Ambrus Attila közíróval, a Brassói Lapok főszerkesztőjével, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének egykori elnökével, akinek alkalma volt testközelből is megtapasztalni, hogyan működik, milyen rugóra jár az amerikai újságírás, amely nagy-nagy válságban van (akárcsak az európai), de még mindig sokkal színesebb, mint gondolnánk.

Ambrus szerint  a legnagyobb baj, hogy politikailag kiszolgáltatottá vált az amerikai újságírás, Kelet-Európában pedig a politikai kiszolgáltatottság veszélye mellett az elbulvárosodás jelenti a legnagyobb problémát. Vendégemet arról is faggattam, hogy ezek szerint, amit Alvin Toffler a Jövősokk (Future Shock) című tanulmányában megírt, ma már sokkal jellemzőbb Kelet-Európára, Romániára, mint Amerikára vagy a vén kontinens nyugati fertályára? A tárgyak, eszmék, értékek szédületes ütemű inflálódására gondoltam, amiről a 2016-ban elhunyt amerikai futurológus már az 1960-as évek legvégén így írt: „Egyre gyorsabb tempóban alkotjuk és koptatjuk el az eszméket… Nem csak a tudás kopik, hanem az emberek, a helyek, a dolgok, az intézmények.” A továbbiakban részletesen kifejti: kapcsolataink egyre felületesebbek, kiegyensúlyozatlanabbak, a technológiai és szociális változások tempója sokkolja, dezorientálja és stresszessé teszi az embereket.

Ambrus Attila úgy véli, csakugyan „elhagytuk” Amerikát, rossz értelemben: a kelet-európai média túlságosan elbulvárosodott, nagyon könnyen feladta, levetkőzte értékrendjét. Míg az Európai Unió nyugati részén a sajtóban még működnek bizonyos szabályok, s felfedezhető az, ha ezeket a szabályokat megszegik, addig nálunk az olvasónak, nézőnek, hallgatónak már fel sem tűnik, ha felrúgják ezeket a (szakmai, etikai) szabályokat.

A lejátszóra kattintva a hétfő délutáni műsor kissé rövidített változatát hallgathatják meg.

Szerkesztő: Mihály István

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2019 április 2, 17:59 / actualizat: 2019 április 9, 13:20

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók