Élő Kolozsvári Rádió

Vizsgálatot indítanak a Fidesszel szemben

Háromtagú bizottság alakul, amely értékeli majd a Fidesz ügyeit, és a jelentése alapján dönt majd a Néppárt a magyar kormánypárt tagságáról.

Az Európai Néppárt közgyűlése 190 igen, 3 nem szavazattal elfogadta a javaslatot, amely szerint vizsgálatot indítanak a Fidesszel szemben, és a vizsgálat idejére a párt önként felfüggeszti a tagsággal járó jogait az európai pártszövetségben. A Fidesz és az Európai Néppárt elnöksége közösen nyújtotta be a javaslatot.

A szavazás után először Manfred Weber tartott sajtótájékoztatót. Az Európai Néppárt frakcióvezetője kérdésre mondta el, hogy a Fidesz is támogatta a döntést, és hozzátette, a felfüggesztés részeként a Fidesz nem vehet részt a pártcsalád ülésein, nem szavazhat és jelölteket sem állíthat a pozíciókra.

A szavazás után tartott sajtótájékoztatóján Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke kijelentette: a Fidesz egyoldalúan felfüggeszti jogainak a gyakorlását az Európai Néppártban az EPP által felkért háromtagú bizottság jelentésének elkészültéig. A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Magyarország politikája változatlan, ezt világossá tette az Európai Néppárt politikai közgyűlésén is. Ez vonatkozik arra, hogy Magyarország erős Európát, erős Európai Uniót akar, nem változik a bevándorlással kapcsolatos politikája, és elsődlegesnek tekinti a keresztény Európa, a keresztény kultúra védelmét – mondta Orbán Viktor.

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor a szavazás után elmondta: a közgyűlésén kompromisszumos megoldás született.  A Szövetség ugyan nem örvend a döntésnek, de támogatta, mert a kizárás nem jelentette volna előrelépést.

Ellenzéki pártok a Fidesz vereségeként értékelték az Európai Néppárt tegnapi brüsszeli ülésén történteket, közülük többen sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy az EPP nem zárta ki a Fideszt. Tóth Bertalan MSZP-elnök, frakcióvezető Facebook-bejegyzésében úgy reagált: a Fidesz elveszítette érdekérvényesítő képességét, és úgy vélte, mostantól nekik kell megvédeniük Magyarország érdekeit az Európai Unióban.  Gyöngyösi Márton a Jobbik elnökhelyettese közleményében azt írta: a Fidesz megtette első konkrét lépését az Európai Unió elhagyására. A Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője, Molnár Csaba tegnap este Brüsszelben kifejtette: Orbán Viktor miniszterelnököt és a Fideszt gyakorlatilag „kitették” az Európai Néppártból. Demeter Márta és Keresztes László Lóránt, az LMP társelnökei az MTI-hez eljuttatott közleményükben úgy vélekedtek: a Fidesz számtalanszor bizonyította, hogy nem hajlandó és nem is képes a magyar emberek képviseletére az Európai Parlamentben.

MTI

Fénykép: Gerard Julien / AFP

Articol editat de kristalybea, 21 március 2019, 10:40

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak