Élő Kolozsvári Rádió

Románia is „várandós” a problémás géppel

Átmenetileg kivonják a forgalomból a Boeing repülőgépek vitatott 737 MAX 8 és MAX 9-es típusait – jelentette be Donald Trump.

Boeing 737 MAX 9 a Lion Air színeiben
fotó: wikipedia

Az amerikai elnök ugyan kiváló vállalatként méltatta a repülőgépgyárat, amely szerinte máris dolgozik a felmerült problémák kijavításán, de amíg nem születik megoldás, addig ez a két típus nem közlekedhet.
Mint mondta, megbeszélést folytatott a Boeing vezetőjével, Dennis Muilenburg elnök-vezérigazgatóval, és az elnöki utasításról szóló döntést a gépek átmeneti felfüggesztéséről közösen hozták meg.
Az elnök bejelentése után közleményt tett közzé a szövetségi légügyi hatóság – FAA, amely szintén elrendelte a 737 MAX-gépek repülésének átmeneti felfüggesztését mind az amerikai légitársaságoknál, mind az amerikai légtérben. A tiltás a vizsgálatok befejezéséig érvényben marad. Az FAA közleménye leszögezi: azt már megállapították, hogy vannak hasonlóságok az etióp légitársaság katasztrófája és a Lion Air indonéz légitársaság tavaly lezuhant 737 MAX-gépének tragédiája között.
A géptípust övező gyanú, illetve a számos országban meghirdetett repülési tilalom két hazai légitársaságot is érinthet. A Blue Air fapados 12 darab 737 MAX-ot rendelt, leszállításuk már néhány hónapon belül esedékes. A Tarom nemzeti légitársaság 5 példányt rendelt ugyanebből a típusból, átvételük azonban jóval később történne.
A katasztrófával és a Boeinggal kapcsolatos amerikai kommentárok rámutatnak arra is: a hírnevén esett csorba mellett a repülőgépgyárnak gazdasági nehézségekkel is meg kell küzdenie. Jelenleg a keskenytörzsű, közepes hatótávolságú utasszállító gépek piacának oroszlánrészéért az amerikai Boeing 737-es és az európai Airbus A 320-as modelljének különböző változatai versengenek.

forrás: MTI, Kolozsvári Rádió

Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2019 március 14, 10:26 / actualizat: 2019 március 14, 14:26

Hírösszefoglaló: leállított amerikai támogatás Ukrajnának, európai fegyverkezési terv
Hírek kedd, 2025 március 42025 március 4, 15:39

Hírösszefoglaló: leállított amerikai támogatás Ukrajnának, európai fegyverkezési terv

Az Egyesült Államok ideiglenesen felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását néhány nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök heves...

Hírösszefoglaló: leállított amerikai támogatás Ukrajnának, európai fegyverkezési terv
Kis költségvetésű film az Oscar-gála nagy győztese
Hírek hétfő, 2025 március 32025 március 3, 09:37

Kis költségvetésű film az Oscar-gála nagy győztese

Sean Baker Anora című kis költségvetésű, független filmje volt a vasárnap Los Angelesben megrendezett 97. Oscar-díjátadó gála nagy...

Kis költségvetésű film az Oscar-gála nagy győztese
Feszült hangnemben zárták rövidre a Trump-Zelenszkij találkozót
Hírek péntek, 2025 február 282025 február 28, 21:02

Feszült hangnemben zárták rövidre a Trump-Zelenszkij találkozót

Feszült hangnemben ért véget Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozója a Fehér Házban. Zelenszkij azért...

Feszült hangnemben zárták rövidre a Trump-Zelenszkij találkozót
Megszavazta a kormány, marad az árplafon
Hírek csütörtök, 2025 február 272025 február 27, 14:08

Megszavazta a kormány, marad az árplafon

Meghosszabbította a kormány a villamosenergia és a földgáz árának támogatását. A rendelet értelmében a villamosenergia árát június...

Megszavazta a kormány, marad az árplafon
Hírek csütörtök, 2025 február 272025 február 27, 08:26

Hatósági felügyelet alatt Călin Georgescu

Szerdán hat bűncselekmény miatt indított büntetőeljárást a legfőbb ügyészség Călin Georgescu ellen. A vádhatóság közleménye szerint...

Hatósági felügyelet alatt Călin Georgescu
Hírek szerda, 2025 február 262025 február 26, 13:07

Értesülések szerint kihallgatják Călin Georgescut

Frissítés: Călin Georgescu volt államfőjelöltet a forgalomban állították meg a rendőrök, hogy az előállítási parancsnak eleget téve a...

Értesülések szerint kihallgatják Călin Georgescut
Hírek hétfő, 2025 február 242025 február 24, 14:37

„Három év ellenállás; az ukránok három éve tartó abszolút hősiessége”

Hazája „három éve tartó hősiességét és kitartását” méltatta az ukrán elnök az ukrajnai háború kitörésének harmadik...

„Három év ellenállás; az ukránok három éve tartó abszolút hősiessége”
Hírek péntek, 2025 február 212025 február 21, 13:08

Ilie Bolojan jövő héten összehívja a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot

Ilie Bolojan ügyvivő államfő jövő héten összehívja a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot – erősítette meg a Digi24-nek az államelnöki...

Ilie Bolojan jövő héten összehívja a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot