Listen Live Kolozsvári Rádió

Boldoggá teszi-e a költőt saját mestersége?

Boldoggá teszi-e a költőt saját mestersége?

Articol editat de kristalybea, 6 február 2019, 17:01

Sántha Attila már nagyon kiskorától kezdődően tudta, hogy ő költő, csak még nincsenek versei. Aztán idővel a művek is kezdtek gyűlni, először az asztal fiókjában, majd a különböző folyóiratokban. Most már két önálló kötetben is olvashatóak munkái. Költői munkássága mellett is tevékenyen él. László Noémi szerint egyfajta szürke eminenciás, aki egy vészterhes korban rengeteg minden születésénél bábáskodott, majd félreállt. Volt az Előretolt helyőrség munkatársa, segédkezett a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrejöttében. Dolgozott az Erdélyi Magyar Írók Ligájának, az Erdélyi Híradó Kiadónak. Közben pedig egyik kötetének bevételéből indított egy saját kiadót is, Zelegor néven, amely azóta több könyvét is megjelentette.

Az esemény után Sántha Attilát költői mivoltáról faggattuk, első körben arra keresve a választ, hogy mennyire befolyásolja az alkotást, ha valaki nem csak az írásnak szenteli életét.

Összeállította: Kristály Bea

Műsorvezető: Ferencz Zsolt

 

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány