Élő Kolozsvári Rádió

Segítsünk másokon! Mert a mások is mi vagyunk. (Martin Luther King)

Andrásy Paula szociális munkással beszélgetünk.  

Van egy fiatal fogyatékos csoportunk, tagjai kéthetente találkoznak, van amikor csak az együttlét öröméért, van amikor tevékenykedni, kézműveskedni. Ilyenkor bekapcsolódik a szenior-csoport is, ők különben hetente részt vesznek Keresztes Olivér kolozsi római-katolikus lelkész itt tartott lelki gyakorlatán. Ezek az aktív nyugdíjasok önkéntesen támogatnak más idős embereket és rendezvényeinken is segítenek. Idősklubot is szeretnénk szervezni, mert azt látom, hogy ennek a korosztálynak nagyon fontos a szocializáció, hogy legyen egy közösségi tér, ahol találkozhatnak és tartalmasan időt tölthetnek egymással.

Sikeres beszélgetés-sorozatot szerveztünk fiataloknak, pszihológus vezetésével. Többnyire huszonéves egyetemisták jöttek el megbeszélni az őket foglalkoztató kérdéseket. Erre a korosztályra is akarunk figyelni. Emellett egyedülálló időseknek segítünk háztartásvezetésben, ügyes-bajos dolgok intézésében, elkísérjük őket orvoshoz, stb. Várjuk a rászorulók, illetve az önkéntesek jentkezését. Székházunk a Ion Viteazu utca 1-es szám alatt található, a Május 1 tér közelében.

A Facebookon is ott vagyunk.

Egy ember soha nem magányos, ha érdekli egy másik ember sorsa. (Szepes Mária)


Szerkesztő: Csatári Melinda

Szerkesztő: csatari.melinda, 2019 január 25, 15:59

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak