A huszadik századi szent, aki Auschwitzban életét adta rabtársáért
Maximilian Maria Kolbe fotó: niepokalanow.eu
A törékeny alkatú és egészségű, de kifogyhatatlan energiájú szerzetes 1930-ban már újra úton volt. Először Rómába, majd onnan Japánba ment, hogy a Mária-kultusznak a Távol-Keleten is híveket szerezzen. Nagaszakiban megszervezte a papnevelő szemináriumot, s tízezer példányban japánul is megjelentette a „Szeplőtelen Szűz Mária Lovagját”. Hat év missziós munka után tért vissza Niepokalanówba, ahol rendházfőnökként, megújult erővel folytatta a munkát.
Rendházfőnöksége alatt adták ki a Maly Dziennik című napilapot, rotációs nyomdagépet vásároltak, távírót helyeztek üzembe, gyermekeknek szóló, harmincezer példányban megjelenő vallási folyóiratot és rádiót alapítottak, lerakták a kolostortemplom alapjait. Nagyratörő terveiknek a második világháború kitörése vetett véget.
Niepokalanówban, a világ legnagyobb katolikus kolostorában több mint 760 szerzetes élt és dolgozott 1939. szeptember 1-jén, Lengyelország lerohanásának napján. Tizenkilenc nappal később a németek letartóztatták, és két és fél hónapig fogva tartották Kolbét, elszállították a távírót, a nyomdagépeket, a templom építésére szánt építőanyagot. A kolostor az üldöztetés ellenére is otthont adott 3000 poznani kitelepítettnek, menedéket nyújtott 1500 zsidónak. Kolbe szabadulása után illegálisan kiadott újságjában ostorozta a náci ideológiát, szerzeteseit biztonságuk érdekében hazaküldte, mindössze negyvenen maradtak az épület falai között.
1941 februárjában a Gestapo négy rendtársával együtt ismét letartóztatta, májusban az auschwitzi megsemmisítő táborba vitték, a 14-es barakk 16670-es számú foglyaként a holttestek szállítása volt a feladata.
1941. július végén egyik rabtársuk megszökött, s büntetésből éhhalálra jelöltek ki tíz embert, köztük Franciszek Gajowniczeket (1901-1995), a lengyel hadsereg őrmesterét, aki az ítélet hallatán gyermekei nevét kiáltva roskadt össze. Ekkor Kolbe kilépett a sorból, és felajánlotta életét Gajowniczekéért cserébe. A meglepett német tiszt némi habozás után őt küldte a halálcellába, ahol a böjtöléshez szokott pap több mint két hetet élt étel és ital nélkül, túlélve rabtársait, akikkel a kínok közepette együtt imádkozott. 1941. augusztus 14-én – amikor a cellába újabb tíz rabot küldtek – a még élő szerzetest fenolinjekcióval megölték.
Egyik fogolytársa szerint „A páter haláláról az egész táborban beszéltek. Ő nem csak egy embert mentett meg az életnek: tettével sokakban fölébresztette a bátorságot ahhoz, hogy túléljék a tábort. Fel tudta ébreszteni bennünk az emberi jóságba vetett hitet.”
Articol editat de papp.zakor.andras, 6 január 2019, 12:44 / actualizat: 7 január 2019, 8:47
[youtube height=”HEIGHT” width=”WIDTH”]https://www.youtube.com/watch?v=THT5QxhCiGE[/youtube]
Rajmund Kolbe egy német takács és egy lengyel bába gyermekeként látta meg a napvilágot Zduńska Wola-ban, az Orosz Birodalomhoz tartozó Lengyel Királyságban. Anyagi nehézségekkel küzdő családja a jobb megélhetés reményében előbb Lódzba, majd Pabianicébe költözött. Rajmund 1906-ban végezte el a városi kereskedelmi iskolát. A következő évben bátyjával, Franciszekkel együtt belépett a ferences rendbe. 1910-ben lett novícius, és felvette a Maximilián nevet.
Elöljárói hamar felfigyeltek tehetségére, 1912-ben Rómába küldték, ahol 1915-ben a pápai Gregorian Egyetemen filozófiából doktorált.
1914. november 1-jén szerzetesi fogadalmat tett, a Maria nevet ekkor vette fel. A következő évtől a római Seraphicumban (Nemzetközi Ferences Kollégium) tanult, ahol 1919-ben teológiai doktorátust szerzett.
1918. április 28-án pappá szentelték. 1919-ben visszatért Lengyelországba, ahol a krakkói ferences szemináriumban filozófiai és egyháztörténeti előadásokat tartott.
1922-ben megalapította és 5 ezer példányban kiadta a Szeplőtelen Szűz Mária Lovagja (Rycerz Niepokalanej) című népszerű vallási folyóiratot. Az újság és egyúttal a Mária-kultusz terjesztésének sikeréből merített erőt a kolostoralapításhoz: 1927-ben Varsó közelében létrehozta Niepokalanówot, a Szeplőtelen Szűz tiszteletére elnevezett ferences
kolostort és kiadót.
Maximilian Maria Kolbe fotó: niepokalanow.eu
A törékeny alkatú és egészségű, de kifogyhatatlan energiájú szerzetes 1930-ban már újra úton volt. Először Rómába, majd onnan Japánba ment, hogy a Mária-kultusznak a Távol-Keleten is híveket szerezzen. Nagaszakiban megszervezte a papnevelő szemináriumot, s tízezer példányban japánul is megjelentette a „Szeplőtelen Szűz Mária Lovagját”. Hat év missziós munka után tért vissza Niepokalanówba, ahol rendházfőnökként, megújult erővel folytatta a munkát.
Rendházfőnöksége alatt adták ki a Maly Dziennik című napilapot, rotációs nyomdagépet vásároltak, távírót helyeztek üzembe, gyermekeknek szóló, harmincezer példányban megjelenő vallási folyóiratot és rádiót alapítottak, lerakták a kolostortemplom alapjait. Nagyratörő terveiknek a második világháború kitörése vetett véget.
Niepokalanówban, a világ legnagyobb katolikus kolostorában több mint 760 szerzetes élt és dolgozott 1939. szeptember 1-jén, Lengyelország lerohanásának napján. Tizenkilenc nappal később a németek letartóztatták, és két és fél hónapig fogva tartották Kolbét, elszállították a távírót, a nyomdagépeket, a templom építésére szánt építőanyagot. A kolostor az üldöztetés ellenére is otthont adott 3000 poznani kitelepítettnek, menedéket nyújtott 1500 zsidónak. Kolbe szabadulása után illegálisan kiadott újságjában ostorozta a náci ideológiát, szerzeteseit biztonságuk érdekében hazaküldte, mindössze negyvenen maradtak az épület falai között.
1941 februárjában a Gestapo négy rendtársával együtt ismét letartóztatta, májusban az auschwitzi megsemmisítő táborba vitték, a 14-es barakk 16670-es számú foglyaként a holttestek szállítása volt a feladata.
1941. július végén egyik rabtársuk megszökött, s büntetésből éhhalálra jelöltek ki tíz embert, köztük Franciszek Gajowniczeket (1901-1995), a lengyel hadsereg őrmesterét, aki az ítélet hallatán gyermekei nevét kiáltva roskadt össze. Ekkor Kolbe kilépett a sorból, és felajánlotta életét Gajowniczekéért cserébe. A meglepett német tiszt némi habozás után őt küldte a halálcellába, ahol a böjtöléshez szokott pap több mint két hetet élt étel és ital nélkül, túlélve rabtársait, akikkel a kínok közepette együtt imádkozott. 1941. augusztus 14-én – amikor a cellába újabb tíz rabot küldtek – a még élő szerzetest fenolinjekcióval megölték.
Egyik fogolytársa szerint „A páter haláláról az egész táborban beszéltek. Ő nem csak egy embert mentett meg az életnek: tettével sokakban fölébresztette a bátorságot ahhoz, hogy túléljék a tábort. Fel tudta ébreszteni bennünk az emberi jóságba vetett hitet.”
II. János Pál pápa és Franciszek Gajowniczek Maximilian Kolbe 1982-es kanonizációján. Fotó: papalartifacts.com
Az életét embertársáért feláldozó papot 1971. október 17-én VI. Pál pápa avatta boldoggá, 1982. október 10-én II. János Pál pápa vértanúként avatta szentté. A szertartáson jelen volt a megmentett Gajowniczek is.
Szent Maximilián egyike a londoni Westminster Apátság nyugati homlokzati bejárata fölött szobrot kapott 10 huszadik századi
mártírnak. 1991-ben Krzysztof Zanussi Életet az életért című filmjében állított neki emléket. A 2011-es évet – mártírhalálának
70. évfordulóját – a lengyel szenátus Maximilián Kolbe évvé nyilvánította.
Halálcelláját az Auschwitzba (Oswiecim) látogató pápák is felkeresték, II. János Pál 1979-ben, XVI. Benedek 2006-ban, Ferenc pápa 2016. július 29-én mondott ott csendes imát.
forrás: mti
