Hadd szóljon!

A foci mint az emberiség tükre

Igaza van Kukorelly Endrének, aki szerint mindazok, akik öt-hat-hétévesen megfertőződtek a futballal, mindhalálig nem szabadulnak tőle.

Életelemük, létformájuk lesz, egyfajta szent dolog… S ezek az immár hajlott korú férfiak persze a játékot is képtelenek abbahagyni, kiscsapatokban, baráti körökben addig rúgták és rúgják a labdát, amíg egészségi állapotuk s az orvos megengedi, akár hatvan/hetven éves korukig is, s még tovább. S ez a megrögzött szokás egy fura, egyezményes rituálé formájában még akkor is megmarad, ha már csak beszélnek róla: amikor sörözés és bográcsozás közben rákezdenek az „emlékszel” kezdetű végeérhetetlen történetekbe, amelyeket mindenki kívülről fúj már, mégis mondja, csak mondja és a többi átszellemülten hallgatja. Merthogy ez volt az ifjúsága, az élete… legalább is az, ami igazán szép volt benne…Tudhatjuk meg Borsi-Kálmán Béla Pszeudó – Fociesszék című könyvének ajánlójából. A kötet kolozsvári bemutatójára december 18-án került sor a Kolozsvár Társaság székhelyén. Az esemény után a szerző majd Lakatos Artúr történész a BBTE oktatója méltatja a kötetet.

Riporter: László Tibor

Fotó: Horváth László

Articol editat de gergelyzsuzsa, 30 december 2018, 08:12 / actualizat: 3 július 2020, 11:30

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány