Hadd szóljon!

Hová bújtál, Mikulás bácsi? – Napsugaras ünnepektől a hétköznapokig

Mikulás-ábrázolásoktól indítottuk beszélgetésünket Müller Katival, a Napsugár és a Szivárvány képszerkesztőjével, s ahogy telt az idő, a gyermekirodalmi folyóirat működésének egyre több vonatkozását érintettük.

A Korunk 2013 szeptemberi számában Müller Kati így emlékezett: „Gyermekként úgy éreztem, nagyon fontos tevékenység, hogy valaki a Napsugárnak illusztrál. Kevés meseemlékem van, a rajzolókat viszont név szerint megjegyeztem, sokat tanulmányoztam a munkáikat. A pályafutásom valahol ott akadt el, amikor azt mondták nekem: nagyon tehetségesnek kell lenni ahhoz, hogy az ember egy ilyen rangos gyermeklapnál illusztrátor legyen, és hogy ez mûvészet, nem csak úgy megy az… Úgyhogy én le is tettem az álmomról, és építész lettem. Késõbb aztán a rejtvények révén kerültem a Napsugárhoz. Két-három évig küldtem õket vonattal és busszal Marosvásárhelyrõl, majd Kolozsvárra költöztünk, s azóta belsõ munkatársként dolgozom a lapnál. Annak idején még kézzel számoltuk a betûket, és maga a tördelés is eléggé bonyodalmas folyamat volt. Emese válogatta a szövegeket, Venczel János pedig a maketteket készítette, és tördelte szó szerint is a lapot: az anyagokat ki kellett vágni, majd felragasztani a makettlapokra, a betûket megszámolni, a rajzokat fénymásolni, kicsinyíteni. Macerás volt ahhoz képest, hogy most, számítógépen pillanatok alatt bármit meg lehet változtatni.”

Egy következő beszélgetés apropóját a Mikulásvárás szolgáltatta.

Beszélgetőtárs: Ferencz Zsolt

 

Articol editat de zsoltferencz, 5 december 2018, 15:19

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány