Listen Live Kolozsvári Rádió

Jótékonysági Koncert az Öreg Zenészekért

Jótékonysági Koncert az Öreg Zenészekért

Articol editat de gergelyzsuzsa, 19 november 2018, 20:55

Jótékonysági Koncert az Öreg Zenészekért címmel a hét végén Kolozsváron is gyűjtenek az erdélyi népzene adatközlő nagyjainak, akik egyre inkább rászorulnak a támogatásra, törődésre.  A koncertsorozat november elején kezdődött, a kolozsvári lesz a negyedik a sorban. A 15. Kolozsvári Népzene és Néptánctalálkozó keretében megszervezett eseményre november 24-én, szombaton este 7 órától kerül sor a Kolozsvári Diákművelődési Házban.
„Ezek azok az emberek, azok a muzsikusok, akiknek a zenéjét játsszuk mi, táncházzenészek. A mezőségi Palatkai Banda három tagja (a régi zenekarból) is rászorul, a Szászcsávási Zenekarból  is vannak többen, és van Nyárádmentéről támogatott zenészünk, Füzesről, és nyilván vannak olyanok is, akik közben elhunytak.” – mondta Molnár Szabolcs, a Hagyományok Háza erdélyi hálózatának munkatársa a Kolozsvári Rádiónak.
Az idei éven kívül mintegy 4 millió forintot sikerült összegyűjteni, a most zajló jótékonysági koncertsorozat egyes állomásain pedig 7000 és 9000 lej közötti összeget.

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett