Listen Live Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: „Nincs szükség tilalomfákra”

Mihály István

Sajtóklub: „Nincs szükség tilalomfákra”

Articol editat de mihaly.istvan, 13 november 2018, 10:28

A változás és a változatosság hozzátartozik a nyelv lényegéhez.  Ahányan vagyunk, annyiféleképpen beszélünk. Ami a sajtót illeti, a beszélők nyelvi mintát szolgáltatnak.  Persze nem egyformák ezek a nyelvi minták, hiszen vannak székelyföldi származásúak, vannak kalotaszegiek, egy kicsit mindenkinek a beszédében ez is érződik, de ez nem baj, ez nagyon jó, hogy így van… Az a legrosszabb a rádióban, televízióban, ha egy ilyen színtelen uniformizálás alakul ki, hogy  próbálunk egyformán beszélni. Inkább a magyarországi sajtóban érzem ezt, az erdélyi változatosabb, de lehetne még változatosabb. A nyelvjárásiasság vagy a fiatalosság, az élénkebb beszédmód  vagy a nyugodtabb, természetes beszéd: néha ezek hiányoznak számomra.  Amikor a  nyelvhelyességre gondolunk, ezt nem valamilyen nagyon feszélyezett formában kell elképzelni, hogy folyamatosan arra figyelünk, hogy nagyon szépen beszéljünk. Úgy kell beszélni, hogy az ember érezze jól magát ebben a nyelvi ruhában, és ugyanakkor érthető is legyen, amit mond… (Péntek János nyelvész)

A magyar nyelv napjának „elődélutánján” Péntek János akadémikust, nyelvészprofesszort, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnökét többek közt  a magyar és a román (sajtó)nyelv „nagyhatalmi gyarmatosításáról” és öngyarmatosításáról is faggattam. Beszélhetünk-e „krónikus”, tipikus nyelvi hibákról?  Hol van, és van-e  egyáltalán arany középút a  tájnyelvi szavak, illetve az idegen szavak használata terén?
Szó esett a magyarországi és az erdélyi sajtónyelv közti különbségről, a hazai anyanyelvű és anyanyelvi oktatás gondjairól, buktatóiról, az anyaországi szinkronizált filmek „egysíkú” nyelvi regiszteréről és sok egyébről.
Péntek János szerint „nincs szükség tilalomfákra”, abból mindig csak baj származik, ha valaki túlságosan merev, és folyton a szabályokra gondol. Ha becsúszik egy-egy hiba a beszédünkbe, ez hozzátartozik az emberi természethez és a nyelv természetéhez is.
A lejátszóra kattintva a november 12-ei  55 perces élő műsor  kissé rövidített, szerkesztett változatát hallgathatják meg.

Mihály István

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány