Y generációso(k)k

Csonta András pszihológussal az Y nemzedék aggályairól, küzdelmeiről beszélgetünk és párhuzamot vonunk a fiatal felnőttek és szüleik életmódja között.

Két szék között pad alá  generációk közé szorítva címmel tartott nemrég csoportfoglalkozást Csonta András fiatal pszihológus , aki szerint a huszon- harmincévesekre az az egyre sürgetőbb felelősség hárul, hogy elődeiktől átvegyék a stafétát a munkahelyeken, a párkapcsolatokban, a társadalomban. A nemzedékek közötti különbségek sosem nőttek akkorára, mint napjainkban. Hazánkban sokszor négy generáció él egy háztartásban, egy családban, mindenik más kort, más mentalitást képvisel- mondja a pszihológus, akit arról faggatunk, hogy milyen az idejétmúlt ikszesek, azaz a szülők, illetve a feltörekvő digitális bennszülöttek nemzedéke közé szorulva „önmegvalósítani”. Az ipszilonosok örökké sietős, fogyasztáscentrikus, bizonyítási kényszer-hajtotta, érdekvezérelt világát, illetve szüleik már-már idillikusnak tűnő, de fogcsikorgatva megélt múltját vesszük szemügyre.
Csonta András nagyon sokoldalú fiatalember: dolgozik, sportol, zenél, könyvet ír, pörög ezerrel.

Amikor majd Szent Péter megkérdezi, hogy: „Na milyen vót?”, akkor előveszek egy hosszú listát, hogy ezt én mind kipróbáltam. Mindenkinek el kell döntenie, hogy kiélezi magát egy dologra és abban ő lesz a világon a legjobb, vagy ki akar próbálni mindent, mindenhez akar érteni egy kicsit. Manapság reneszánsz ember már nem lesz senki, de mindenhez hozzá tud szólni, van egy általános műveltsége és élvezi az utat, elfogadva, hogy jobb nála az, aki egy dologra tette fel az életét.
Nagyon fontos az, hogy az ember tudja: miből mit és mennyit vállal. Ugye van egy nyolc (?) órás munkája, a párjával is kell foglalkoznia, gyereket nevel, s amellett vannak egyéni tevékenységei. Többen az alvásidőn spórolnak. Ezért került kórházba egyik barátom szívizomgyulladással, a másik szívinfarktussal. Ez, amint a szervezetünk jelzi, nem járható út. Át kell gondolnunk a prioritásainkat, át kell szerveznünk az életünket.
Szüleink korában az ember könnyebben tudott önfenntartóvá válni. A mai kényszerítő körülményeket nem hagyhatjuk figyelmen kívül, de persze az is lehet, hogy mi vagyunk puliszkák és nem vagyunk képesek feltalálni magunkat.
Azért lehet lehúzni hét bőrt rólunk, mert megnövekedtek az igényeink és hajtunk, hogy ezeket kielégítsük. Édesapám nem kellett mobiltelefont és számítógépet vegyen, a család belföldön nyaralt, két pár cipője és két vasalt nadrágja, hét rend inge és egy zakója volt… Ha azt mondjuk, hogy mi a mai követelményeknek nem teszünk eleget, akkor nem tudunk a társadalomban élni. Az erdőn eléldegélhetünk remeteként egy rend ruhában. Mindig van választási lehetőség, csak nincsen JÓ választási lehetőség.

 

Szerkesztő: Csatári Melinda

Articol editat de csatari.melinda, 9 november 2018, 15:57