Élő Kolozsvári Rádió

Elhunyt Bessenyei István

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulatának örökös tagja, volt társulatigazgató Marosvásárhelyen, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet színész szakán diplomázott 1981-ben, Tompa Miklós osztályában, és azonnal a szatmári társulathoz került, ahol haláláig megmaradt.

Több mint félszáz előadás kapcsolódik a nevéhez. Játszott tábori lelkészt a Kurázsi mamában, Égeust a Szentivánéji álomban, és Akelát a Dzsungel könyvében. Volt Ridegvári Bence A kőszívű ember fiaiban, állomásfőnök Csehov Cseresznyéskertjében és bádogfavágó az Óz, a nagy varázslóban. 1991-től rendezőként is dolgozott a Harag György társulat művészeivel. Pódiumműsorokat és nagyszínpadi előadásokat egyaránt színpadra vitt. 2009-től a Harag György Társulat művészeti tanácsának tagja. 2012-14 között a Társulat művészeti igazgatója, majd művészeti tanácsos, az etikai bizottság tagja. 2013-tól a szatmári magyar színjátszást támogató Proscenium Alapítvány elnöke. Több értizedes munkássága elismeréseként, 1998-ban Kisvárdán vehetett át díjat. 2007-ben megkapta a Szatmári Református Egyházmegye Pro Schola-díját, majd 2011-ben Szatmár Megye Kulturális Díját. Bessenyei István 63 éves volt…

Forrás: Ki kicsoda 2010 és a harag.eu

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2018 október 30, 06:13 / actualizat: 2018 október 30, 7:52

Etichete:
Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára