Élő Kolozsvári Rádió

Sikeres manipulátorok

Pszihopatákról, szociopatákról, nárcisztikus személyiségekről beszélgetünk dr. Plesek Zoltán pszihológussal.

Tele van a világ sikeres emberekkel, de gyakran megfeledkezünk arról, hogy mi áll a siker hátterében. Ha valaki úgy lesz sikeres, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül gázol át mindenkin, akkor nagy valószínűséggel egy szociopatáról van szó- mondja Plesek Zoltán pszihológus, amikor hétköznapjaink krimibe illő szereplőiről kérdezem. A szociopata olyan személyiségzavarban szenved, amelyben abszolút értékű a saját igényeit kifejező „kell” parancs. Amit akar, azt eléri. Saját érdekeit, kényelmét, hatalmi helyzetét agresszíven, impulzívan és másokra való tekintet nélkül védi. A statisztikák azt mutatják, hogy a magas szintű vezetők legalább tíz százaléka szociopata.

Torz lelkű emberekkel mindannyian találkozunk munkahelyen, társaságban, családban, vagy ha fölfelé pislogunk, látjuk őket a szamárlétra tetején. Szerencsés az, aki legalább közvetlen környezetében függetleníteni tudja magát tőlük, de akárhogy helyezkedünk, forgolódunk, életünket valamilyen módon mégis befolyásolja az ilyen-olyan „paták” gátlástalansága.

Könczey Elemér rajza

Nincs együttérző képességük, nincsenek társadalmi gátlásaik, bármikor hazudnak, bármikor újrakezdik. Bárkit bármikor átvernek. Nekik mindig minden jár, s ezért bármit képesek megtenni. Pénzügyi csalók, a katonaság, a rendőrség felső vezetésében feltörekedett emberek, komoly politikusok, akik imádják a hatalmat. Nem lehet elkerülni őket. Érdekek, munkák összefonódnak, nem lehet bármit felrúgni, kiszállni, csak azért, mert a másikról kiderül, hogy pszihopata. Ezek fölfelé nyalnak, lefelé rúgnak. És az eredményeik nagyon jók. Vezérigazgatóként olyan pénzeket hoznak a cégnek, olyan eredményeket mutatnak fel, hogy senki nem akar tőlük megszabadulni.

Szerkesztő: Csatári Melinda

Articol editat de csatari.melinda, 26 október 2018, 16:00

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány