Élő Kolozsvári Rádió

A kibervédelem és az adatbiztonság volt a 6. Digitális Székelyföld Konferencia fő témája 

A digitális világtérkép és Erdély különböző pontjairól érkeztek és jelentkeztek be elismert szakemberek, felső vezetők és kutatók a Digitális Székelyföld Konferencia hatodik kiadására.

Fotó: Facebook

A 6. Digitális Székelyföld Konferenciának Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, a Tamási Áron Gimnázium, és a Városi Könyvtár adott otthont október 17-19. között.
Bihari Béla, az IT Plus Cluster elnöke elmondta: idén az adatvédelem és a székelyföldi adatgazdaság kiépítésének fontosságát hangsúlyozta a konferencia. A kiberbiztonság és az adatvédelem versenyképességi kérdés és erre itthon is figyelmet kell fordítani. Erdélyben az orrunk előtt hevernek azok az értékes információk, amelyek által Székelyföld felkerülhet a digitális világtérképre. A konferencia egyre több érdeklődőt vonz be és ennek a hozadéka üzletgenerálás, tudásmegosztás Székelyföldön. Bebizonyosodott, hogy a résztvevők, digitális szakemberek, felsővezetők és fejlesztők egyaránt fontosnak tartják, hogy digitalizációról beszéljünk, keressük a kapcsolatokat és az együtt dolgozás lehetőségét Székelyföld fejlesztése érdekében. A cél továbbra is az önkormányzati, a privát, a vállalkozói és az oktatási szférát összehozni egy közös zászló alá. És ez nem más, mint Székelyföld digitalizációja –hangsúlyozta Bihari, a szervezők nevében bejelentette, jövőre újra egy székelyföldi városba tervezik a konferenciát, új koncepcióval.
A három nap alatt több mint 60 hazai és külföldi előadó, felsővezető hozta Székelyudvarhelyre a digitalizáció jó példáit és innovatív megoldásait. A vállalkozások is nagyobb teret kaptak ebben az évben, helyi és külföldi felsővezetők osztották meg tapasztalataikat, akik egyértelműen kimondták, hogy a digitalizációra szükség van, elkerülhetetlen a fejlődés és a versenyképesség érdekében. A délelőtti plenáris előadásokat követően d!Polgik, okos városok és fejlesztők, d!vállalkozók, oktatók és kutatók bemutatóin,  valamint szakmai beszélgetéseken vehettek részt az érdeklődők.
Rácz Attila, az IT Plus Cluster alelnöke elmondta: jövőre egy újragondolt és több területet érintő konferencia tér vissza. Szeretnénk megszólítani az önkormányzatok felsővezetőit, a döntéshozókat is. Nagyon sok vállalkozó van, fiatal innovátor, akik idén is bemutatkoztak, és szívesen bekapcsolódnának Székelyföld fejlesztésébe, akár önkormányzati rendszerek, smart city projektek által és erre szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni.
Simon Károly, a U-Hub koordinátora és a Digitális Székelyföld társszervezője sikerként értékelte a konferenciát, elmondása szerint évről évre több az érdeklődő, főleg a fiatalok körében: Erdély szinten jó minőségű a felsőoktatási informatikai képzés, de sajnos egyre kevesebb az oktató, és óriási problémát jelent a humánerőforrás utánpótlás. Az oktatási rendszerben is elindulni látszik egy digitalizációs folyamat, de ezt fel kellene gyorsítani és jól kidolgozott programok mentén kellene megvalósítani. Ilyen szempontból még nagyon sok a hiányosság, a tennivaló, és ezért is tudatosítani kell az emberekben a technológiai fejlődés, a digitalizáció fontosságát, amire a konferencia egy jó lehetőséget teremt –hangsúlyozta Simon.
Palkovics László, Magyarország innovációs és technológiai minisztere és a konferencia fővédnöke köszöntőjét Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja adta át, elmondta: a régió jövőjének szempontjából rendkívül fontosnak tartja azt az ágazatot és azt a tevékenységet, amelyet az IT Plus Cluster évek óta képvisel. „Mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy az innováció alapképesség legyen gazdaságunkban, hogy a digitalizáció élvonalába kerüljünk, hogy a negyedik ipari forradalom, amelyet intelligens, döntésképes robotok jellemeznek ne sodorjon el bennünket, hanem annak élére, vagy legalább derékhadára tudjunk állni. Úgy gondolom, a magyar, a székely embereknek megvan a kellő útmutatásuk és belső adottságuk minderre” – hangsúlyozta Tóth László.
Az előadásokról készült videók és fotók elérhetőek a Digitális Székelyföld Facebook oldalán és hamarosan a www.digitalisszekelyfold.ro oldalon is.

(közlemény)

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2018 október 21, 14:26

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára