Élő Kolozsvári Rádió

Retrómánia: 45 év Fonográf – szombaton 13.05-től

Minden idők egyik legnépszerűbb magyar zenekaráról, a country rock aranykoráról Miklós Gyurival beszélget Mihály István, s közben az első villamossal a szombat esti lány nyomába eredünk

Kedves Hallgatók! Azt hiszem, ha van magyar együttes, amelynek legalább két tucat dalát életkorra, iskolai végzettségre és nemre való tekintet nélkül minden magyar ember ismeri – sőt, ezek felét kívülről fújja – akkor az a Fonográf.
45 éve, 1973 decemberében alakult, 1984-ben feloszlott, húsz évvel később, 2004-ben egy Kisstadion-beli koncert kedvéért „újraalakult”, majd ismét 14 év csend következett, míg (az évforduló kedvéért, jegyében) idén februárban újból felragyogott „víz alatt a fény”: nagyszabású koncertet adtak a Budapest Arénában. Ám turnét, további fellépéseket, új dalokat nem terveznek.
Számoljunk csak: 34 éve nem jelent meg új lemezük, s 1984 óta két koncertet adtak mindössze, és mi mégse feledtük el „az első villamost”, „a szombat esti lányt”, s gyakran a bort is a Lökd ide a sört dallamára isszuk. A Fonográf pimaszul örökzöld!
Szeptember 22-én, szombaton 13.05-től 15 óráig a Retrómániában kizárólag Fonográf-dalok szólnak, ezekről beszélgetünk Miklós Gyuri gitárossal, a (ex-Knock Out), aki népszerű kolozsvári Gitárest rendezvényein gyakran énekel Fonográf-dalokat is. Gyuri megígérte, hogy a hangszerét is magával hozza, és élőben előadja legkedvesebb Fonográf-nótáját!  A műsorba telefonon, sms-ben Önök is bekapcsolódhatnak! Tartsanak velünk!

 Mihály István

Articol editat de mihaly.istvan, 20 szeptember 2018, 11:29

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány