Listen Live Kolozsvári Rádió

Retrómánia: a fekete 24 árnyalata – szombaton 13.05-től

Retrómánia: a fekete 24 árnyalata – szombaton 13.05-től

Articol editat de mihaly.istvan, 7 szeptember 2018, 14:49

Kedves Hallgatók! Néhány héttel ezelőtt „színes” rockdalok szóltak a Retrómániában.  Akkor fehér, kék, zöld és vörös nóták szimbólumrendszerét „firtattuk” közérthetően, s e színek mitológiai, művészeti, pszichológiai vonatkozásait is felvillantottuk röviden.
Most egy különleges színnek, a feketének szenteljük a szinte teljes műsort, hiszen a rockzenében talán ez a leggyakrabban előforduló, ismétlődő, rendkívüli jelentőséggel bíró jelkép-erejű szín.
A fekete dalok sorát szűk két órában nem tudjuk kimeríteni, ilyen vagy olyan okból egy-két jelentősebb dal is kimarad. Kérem,  nézzék el nekem/nekünk.
Az élő műsor nem öltözik „talpig feketébe”, pár perc erejéig  Zilahi Csaba kollégámat faggatom, aki ezekben a napokban Székelyudvarhelyen, az újjászületett Siculus fesztiválon képviseli a Kolozsvári Rádiót.
A műsorba Önök is bekapcsolódhatnak sms-ben.  Ezúttal is arra kérjük Önöket, ha valamelyik elhangzó dal felvillant egy szép emléket, vagy olyan gondolatokat,  hangulatokat ébreszt, amelyeket röviden másokkal is megosztanának, tegyék meg! A 0743-253.487-es számra írhatnak az adás ideje alatt, szeptember 8-án, szombaton 13.05-től 15 óráig.

Kedvcsinálóul íme néhány „feketében (is) jeleskedő” név: Led Zeppelin, Uriah Heep, Rolling Stones, Omega, Quimby, Mini, Screaming Trees, Van Halen, Komár László, Nox, Szabad Európa Rádió, Pearl Jam, Texas, Scorpions, Santana.
A jó zene ezen a szombaton is velünk lesz! (Mihály István)

Zenetár Farmerben: Dinamit I – pénteken 20 órától
Műsorelőzetes csütörtök, 28 március 2019, 20:16

Zenetár Farmerben: Dinamit I – pénteken 20 órától

A 40 éve alakult együttes első lemezéről Szabó Csabával beszélget Mihály...

Zenetár Farmerben: Dinamit I – pénteken 20 órától
ZeneTerefere: Garabonciások – kedden 16.05-től
Műsorelőzetes hétfő, 25 március 2019, 14:08

ZeneTerefere: Garabonciások – kedden 16.05-től

Az együttesnek szentelt könyv kapcsán Sarány Istvánnal és H. Szabó Gyulával beszélget Mihály...

ZeneTerefere: Garabonciások – kedden 16.05-től
Retrómánia: Charlie, Koncz és tavaszköszöntő rock – szombaton 13.05-től
Műsorelőzetes péntek, 22 március 2019, 16:28

Retrómánia: Charlie, Koncz és tavaszköszöntő rock – szombaton 13.05-től

László György költővel ezúttal a Charlie-val és a Koncz Zsuzsával való találkozásairól beszélget, majd tavaszi rockdalokat ajánl...

Retrómánia: Charlie, Koncz és tavaszköszöntő rock – szombaton 13.05-től
Sajtóklub: Hangok a (közel)múltból – hétfőn 16.05-től
Műsorelőzetes szombat, 16 március 2019, 22:02

Sajtóklub: Hangok a (közel)múltból – hétfőn 16.05-től

25 a 65-ből: az elmúlt 25 évben elhangzott műsoraiból ajánl részleteket Mihály...

Sajtóklub: Hangok a (közel)múltból – hétfőn 16.05-től
Műsorelőzetes csütörtök, 14 március 2019, 17:43

Zenetár: Petőfi, farmerben – pénteken 20 órától

Petőfi rockritmusban, s részletek a költő naplójából Mihály István...

Zenetár: Petőfi, farmerben – pénteken 20 órától
Műsorelőzetes szombat, 2 március 2019, 18:51

Sajtóklub: 170 éves a Brassói Lapok – hétfőn 16.05-től

Ambrus Attila főszerkesztővel a hetilapról és a nyomtatott sajtó fölöttébb szükséges voltáról beszélget Mihály...

Sajtóklub: 170 éves a Brassói Lapok – hétfőn 16.05-től
Műsorelőzetes hétfő, 25 február 2019, 09:28

Zeneterefere: cirkuszt és kenyeret! – kedden 16.05-től

A cirkusz és a pénz „arcai” a magyar rockzenében, ahogyan Mihály István összebűvészkedte, egy...

Zeneterefere: cirkuszt és kenyeret! – kedden 16.05-től
Műsorelőzetes szombat, 16 február 2019, 12:55

Sajtóklub: Elitképzés vagy tömegegyetem? – hétfőn 16.05-től

A bölcsészképzésről, az irodalomtanítás gondjairól Berszán István tanszékvezetővel beszélget Mihály István a Sajtóklub következő...

Sajtóklub: Elitképzés vagy tömegegyetem? – hétfőn 16.05-től