Listen Live Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: István és kora, mítoszok és valóság

 

Sajtóklub: István és kora, mítoszok és valóság

Articol editat de mihaly.istvan, 21 augusztus 2018, 14:54

Augusztus 20-a egyike azon ritka ünnepeinknek, amely nem  egy háborúhoz, nem valaki meggyilkolásához  vagy valamilyen katonai bukáshoz, veszteséghez, vereséghez  kapcsolódik, hanem  egy szentté avatáshoz; egy egyházi ünnepet emel a nemzeti ünnep rangjára.  (Páll-Szabó Ferenc)
István nem volt véreskezű uralkodó vagy diktátor.  Egyszerűen arról volt szó, hogy rendet kellett tartani az újonnan létrehozott államformát megvédeni, ott nem volt idő eljátszani a demokráciát, a törvényeket be kellett tartatni. Pontosan tudta: ahhoz hogy a magyarság megmaradjon, létre kellett hozni a törzsi szövetségből egy olyan államformát, amely erős, életképes és elfogadott Nyugaton is. Ez áldozatokat követelt.  (Benkő Levente)

Mit jelent számunkra augusztus 20-a? Keresztény volt-e Koppány? Véreskezű, kegyetlen uralkodó volt-e István, ha történelmi kontextusban értékeljük a tetteit, akár az akkori nyugati  szokásrendhez viszonyítva? Mit kell figyelembe vennünk, amikor tetteit megítéljük? Mi az, amit biztosan tudunk róla, s mi az, ami széles körben elterjedt, de biztosan nem igaz, hanem csak legenda, monda?
Hogyan változott augusztus 20-a megünneplése az idők folyamán, a történelem, állandóan változó politikai  erővonalainak függvényében?Hogyan viszonyultak a protestáns egyházak István szentségéhez és Augusztus 20-a megünnepléséhez, munkaszüneti nappá nyilvánításához a kiegyezés után és a XIX. század végén?
Erről beszélgettünk a Sajtóklub augusztus 20-i különkiadásában két történész vendégemmel, Benkő Leventével, a Művelődés folyóirat vezető szerkesztőjével és Páll-Szabó Ferenccel. A lejátszóra kattintva az 55 perces élő műsor szerkesztett-rövidített változatát hallgathatják meg. (Mihály István)

 

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány