Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: tévésorozatok, folytatásos filmek felsőfokon

Twin Peaks, Fekete tükör, Westworld, Aranyélet és társaik – Virginás Andrea filmes szakemberrel beszélget Mihály István

Az online környezetben (is)  terjesztett filmsorozatok nagyon magukkal ragadják a nézőt. Valaha  nem volt más lehetőség, mint a tévé előtt nézni, általában csak hetente  egyszer egy bizonyos sorozat  új epizódjait, ma már a számítógép monitorján lehet  habzsolni, lehet „rajongani” órákon vagy akár egész éjszakán át.  Megváltozott tehát a befogadás módja (is).

Ugyanakkor a sorozatok mind nagyobb hányada már nem a „szegény ember mozija”, mint az 1970-es, 1980-as években, vagy később is. Érdekes jelenség, hogy miközben Hollywood egyre gügyébb mozifilmeket készít, az  HBO, a BBC és más társaságok által készített sorozatok, folytatásos filmek mind igényesebbek, árnyaltabbak, kifinomultabbak. Persze nem mind, de immár jelenségről van szó, nem szabályerősítő kivételekről.

„Nem csak a tudattalanunk része, hanem gyakorlatilag a szociális eszperantónk része lett a hollywoodi mozgóképes hagyomány… David Lynch alkotása, a Twin Peaks olyan belső élményeket szabadít fel vagy tesz lehetővé, amire a standard módon kódolt délutáni tévésorozat nem képes.”

(Virginás Andrea)

A lejátszóra kattintva  a június 11-i élő műsor szerkesztett-rövidített változatát hallgathatják meg.

 

Szerkesztő-házigazda: Mihály István

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2018 június 12, 11:30 / actualizat: 2020 július 3, 12:26

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön