Listen Live Kolozsvári Rádió

Gazdag magyar jelenlét a TIFF-en: az 1945-től a Budapest Noir-ig

Gazdag magyar jelenlét a TIFF-en: az 1945-től a Budapest Noir-ig

Articol editat de zsoltferencz, 11 június 2018, 14:13 / actualizat: 26 április 2019, 18:34

Magyarországi rendezők – Simonyi Balázs, Török Ferenc, Révész Bálint, Bogdán Árpád, Gárdos Éva – és Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója a sajtótájékoztatón (Fotó: Vlad Cupșa/TIFF/Facebook)

A magyar filmművészet két kiemelkedő személyisége, Mészáros Márta és Szabó István rendezők előtt életműdíjjal tisztelgett a seregszemle, és ezzel a jeles kitüntetéssel ismerték el Széles Anna munkásságát is. A Kolozsvárra érkezett magyarországi alkotók és filmjeik száma is rekordot döntött, és vitathatatlan az is, hogy a hivatalos versenyben vetített 12 produkció mellett a Kontűr csapatának figyelme is leginkább rájuk irányult. Tehát volt mit nézni, és jócskán volt miről beszélgetni, higgyék el: egy 50 perces műsor korántsem elég ahhoz, hogy érdemben mindenről tudjunk szólni.

Összeállításunkban Török Ferenc 1945, Szász János A hentes, a kurva és a félszemű, Politzer Péter Férfikor és Gárdos Éva Budapest Noir című filmjével foglalkozunk. Zágoni Bálinttal, a Filmtett Egyesület menedzserével, Török Ferenc és Gárdos Éva rendezőkkel, valamint Kemény Ildikó producerrel beszélgetünk.

Szerkesztők: Gergely Zsuzsa, Szuszámi Zsuzsa, Ferencz Zsolt

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány