Élő Kolozsvári Rádió

Négy erdélyi színház a 18.POSZT-on

Kolozsvárról a Rosmersholm, Nagyváradról A kaukázusi krétakör, Marosvásárhelyről a Hedda Gabler és Székelyudvarhelyről a Migránsook – avagy túlsúlyban a bárkánk című előadás szerepel a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjában.

A 18.POSZT válogatói: Regős János színpadi szerző, szakíró, színész, rendező és Térey János író, költő, drámaíró, műfordító. 182 előadást láttak, 14 mellett döntöttek.
Az elmúlt két-három hónapban mind a négy előadást sikerült megnéznünk, a róluk készült összeállítások következnek, abban a sorrendben, ahogyan a POSZT-on játsszák.

Marosvásárhelyi Hedda Gabler, amiről először Keresztes Attila rendezőt kérdeztük.

 

A marosvásárhelyi Hedda Gablerről a Heddát alakító Varga Andrea és a Jörgen Tesmant alakító Bartha László Zsolt színművészt is hallják. A Hedda Gabler június 8-án este 7 órától látható.

 

A nagyváradi A kaukázusi krétakör című előadásról Simon Judit kulturális újságíróval beszélgettünk Szatmárnémetiben, az első MAFESZT-en. A kaukázusi krétakör három olvasata szerepel a POSZT-on. A nagyváradi produkció június 9-én délután fél 5-től látható.

 

Matei Vișniec Migránsook – avagy túlsúlyban a bárkánk című darabját a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban rendezte meg Zakariás Zalán, a társulat művészeti vezetője. Vele beszélgettünk a produkcióról, amely szintén vendégszerepelt a MAFESZT-en. Látható: június 11-én délután 5 órától.

 

A Kolozsvári Állami Magyar Színház Rosmersholm című előadását június 13-án este 8 órától tűzték műsorra Pécsett. Bodolai Balázs színművésszel, az előadásbeli Rosmerrel hallanak beszélgetést.

 

Az összeállításokat Gergely Zsuzsa készítette.

This slideshow requires JavaScript.

 

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2018 június 8, 16:01 / actualizat: 2020 július 3, 12:31

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Főoldal csütörtök, 2026 február 262026 február 26, 16:39

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól

Február 20-a és 22-e között zajlott Kolozsváron az I. Erdélyi Magyar Pszichológus és Gyógypedagógus Napok rendezvénysorozata, a 20 éve...

Konferencia a lélektan és a gyógypedagógia időszerű kérdéseiről és feladatairól
Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Főoldal kedd, 2026 február 242026 február 24, 13:12

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50

1974-ben négy erdélyi fiatal eljutott a lengyelországi Gdańskba. Szentes Lajos fotókat készített a kikötőváros számos épületéről,...

Az eltelt idő nyomában – Gdańsk 50
Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
Főoldal hétfő, 2026 február 232026 február 23, 16:02

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”

A frontvonal máig mintegy 1 200 km-es hosszúságú. A harc jellege jórészt állóháborús, lövészárok-szerű küzdelem zajlik, amelyben...

Ady András: „Ukrajna a háború ötödik évében is talpon marad, és ez nekünk is érdekünk”
EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön