Listen Live Kolozsvári Rádió

Gyere falura!

A mai gyerekek nem tudják, hogy az igazi élet falun van, szeretnénk nekik megmutatni, hogy a nyarat el lehet tölteni a négy falon kívül, a szabadban is – mondta Alin Pop, a Gyere falura! projekt kitalálója. Elsősorban a gyerekeket célozza a kezdeményezés, számukra alakítanak majd ki állatsimogatót, találnak ki olyan turisztikai útvonalakat, amelyek izgalmasak lehetnek, megpróbálva közel vinni a falu állatbarát, egészséges légkörét a a nagyvárosban élő gyerekekhez, családokhoz. Több szálon fut majd mindez, az alapító Alin Pop ezekről mesélt.

„A projekt egyik része egy farm létrehozása Szucságban, ahol házi- és vadállatok is lesznek, amelyeket a gyerekek megérinthetnek, megfoghatnak, ezzel  túllépve azon a  berögződésen, amelyet a szülők indukálnak sokszor, hogy ne tedd a kezed a kutyára, mert megharap, a lóra, mert megbetegszel, vagy a tehénre, mert koszos leszel. Nem. Mi  megmutatjuk, hogy semmi baj nem történik, ha megsimogatjuk az állatokat, különben kimarad az életünk egy érdekes szelete. Szeretnénk meggyőzni a gyerekeket, hogy csináljanak nálunk saját kiskertet, ültessenek növényeket – lássák, hogy milyen hagymát ültetni, almát szedni a fáról és felülni egy lóra vagy egy szamárra.
Továbbá 17 turisztikai szempontból érdekes  helyet  találtunk Kolozsvár környékén, amelyek azonban kevéssé ismertek. Az egyik éppen az, amelyben most vagyunk – a mérai bivalymúzeum, egy csodálatos létesítmény, az azonban kevésbé csodálatos, hogy itt van Kolozsvár mellett és nem is hallottunk róla. Aztán Szucságban a Csigadomb – nem azért érdekes, mert sok ott a csiga, hanem olyan köveket találni, amelyek csiga foszíliákat tartalmaznak, ami arra utal, hogy valamikor régen tenger volt azon  helyen.  Továbbá Széken és Kalotaszegen olyan sajátos szépségű dolgokat találni, amelyeket szeretnénék publikussá tenni, megmutatni.  Ott vannak a hegyvidéken a rododendron mezők, Svájcban valószínűleg százezrek látogatnák,  nálunk a juhok legelik. Mi elvisszük az embereket, lássák ezeket is.”

Gyere falura!

Articol editat de gergelyzsuzsa, 1 június 2018, 10:56

 A Hai in sat! – Gyere falura!  projektjei és rendezvényei már idén elkezdődnek, Alin Pop alapító azt mondta, hogy idejében meghirdetik ezeket, illetve az érdeklődők majd az interneten is megtalálják az egyes lehetőségeket.

Riporter: Forrai Szerénke

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:40

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása kizárt, ám a védelmi minisztériumot foglalkoztatja az önkéntes katonai képzés...

A védelmi miniszter szerint kizárt a kötelező sorkatonaság visszaállítása
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 09:35

Fizetésemelést ajánlott a kormány az egészségügyi alkalmazottaknak, de nem mindenki elégedett

Két szakaszban további 15 százalékkal nő idén az egészségügyi alkalmazottak fizetése a január elsejétől érvényes 5 százalékos...