Hídépítő?

A marosvásárhelyi Jancsó István szívvel-lélekkel segíti sorstársait, szívügye a mozgáskorlátozottak elfogadtatása a társadalommal.

Igyekszik életükbe élményt, színt vinni: élménylovaglás-tábort szervez. Öt évvel ezelőtt, az első táborba alig 16-17 résztvevő érkezett, mára száznál többen vannak azok, akik meg szeretnék tapasztalni, hogy lóháton egyformák vagyunk, egyformán szabadok. Öt évig volt önkéntes a Maros Megyei Mozgássérültek Egyesületénél, ahol munkatársaival kézműves műhelyeket szerveztek, hogy  bebizonyítsák: a sérültek nemcsak fogyasztói, hanem termelői, alkotói is a társadalomnak. István 2006 óta egy gyógyászati segédeszközöket gyártó és forgalmazó cégnél dolgozik közgazdászként.

A lovaglás fizikai és lelki rehabilitációt jelent. Van, aki lóháton énekel örömében. Függetlenné válik a kerekesszékét toló segítőtől, maga MEGY a lóval. Magabiztosan érzi magát, mintha négy lába lenne. Lovagoltatással olyan eredményeket lehet elérni, amilyeneket gyógytornával nem. A lovastábort Székelyjón tartjuk, ott van medence is, tavaly első alkalommal úsztunk is.

A cégek nagyon nehezen támogatnak szociális tevékenységeket. Ha koncertet szerveznék, „hogyne, itt a pénz, vigyed”- mondanák, de amikor mozgássérültek társadalmi integrációjáról van szó, akkor „jaj, most nincs pénzem”. Volt olyan cégvezető, aki azt mondta, hogy neki szégyen, hogy sérülteket támogasson. Megmondta szemembe. „Köszönöm” és továbbálltam.

A táborok alkalmával kirándulunk is, például meglátogattuk a bánffyhunyadi református műemléktemplomot, voltunk a parajdi sóbányában, elmentünk a lepkemúzeumba, megnéztük a csíkszeredai Mikó várat. Egy hét alatt a táborban feltöltődnek, s abból élnek egy évig. És nagyon várják mindig ezt a tábort.
Én azt mondom, hogy mindennek kell örvendeni, úgy, ahogy van. Nem dühöngök a sorsom miatt. Minden nap meg kell köszönni az életünket, s az egészségünket.
Az egészséges érzi magát kínosabban, mint én, mert nem tudja, hogy hogyan szóljon hozzám. De ez nem gond, ezen lehet segíteni. Azért vagyok itt az EMKISZ által szervezett élőKönyvtárban, hogy elmondjam: hogyan közeledjünk egy mozgáskorlátozotthoz. Az embereknek nincs honnan tudniuk és ez nem elítélendő. Főleg a baleseti sérültek esetében, mikor tegnap együtt söröztetek és ma hallod, hogy az intenzíven van, mert balesetet szenvedett és lebénult…Na tessék, viszonyulj hozzá.

Szerkesztő: Csatári Melinda

Articol editat de csatari.melinda, 18 május 2018, 16:07 / actualizat: 3 július 2020, 13:16