Élő Kolozsvári Rádió

Szelfizz műemlékekkel! Szelfizz művészettörténészekkel!

Ne csak a lába elé nézzen a Műemléki Világnapon! A Korzo Egyesület – amelynek tagjai, Barazsuly Viktória Adrienn és Újvári Dorottya művészettörténészek a Kontűr vendégei voltak – segít felfedezni környezetünk épített örökségét.

Az ICOMOS (Műemlékek és Helyszínek Nemzetközi Bizottsága) döntése nyomán április 18-án ünnepeljük műemlékeinket világszerte. A Korzo Egyesület munkatársai 2016 óta csatlakoztak a kezdeményezéshez, évről évre egyre izgalmasabb programokkal hívva fel a figyelmet az épített örökségre. Idén A szocmodern szép?! A Györgyfalvi és a Mărăști-negyed épített öröksége című sétájuk mellett kvízzel is készültek erre a napra. Néhány olyan fényképet is közzétettek Facebook-oldalukon és a honlapjukon, amelyeken neves épületek egyes részleteit mutatják meg, arra buzdítva mindenkit, hogy próbálják kitalálni, milyen épülethez tartoznak a képek. Műemlékekkel való szelfizésre is biztatnak, hiszen a képeket a közösségi oldalakon megosztva lehet felhívni leginkább a figyelmet mindazon értékekre, amelyek körülvesznek minket. Persze az, aki a Korzo játékaiban részt vesz, nyereményekben is részesül.
A programok részletes ismertetése mellett arról is beszélgettünk a Korzo-lányokkal, hogy például milyen feltételeknek kell megfelelniük az egyes épületeknek, hogy a műemléki státuszt elnyerjék. Az alábbi lejátszóra kattintva azt is megtudhatják, hogy meghívottainknak melyek a kedvenc műemlékei Kolozsváron.

 

Beszélgetőtársak: Kristály Bea és Ferencz Zsolt

Borítókép: Alexandru-Arthur Filimon

Szerkesztő: Ferencz Zsolt, 2018 április 18, 16:46 / actualizat: 2020 július 5, 12:46

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
Főoldal csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók
„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
Főoldal kedd, 2025 szeptember 232025 szeptember 23, 11:45

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”

Az Arcélben László Noémi kolozsvári költővel beszélgetünk a ’90-es évek közepén jelentkező nemzedékről, gyermeklapok...

„Hogy a költészetből jussak kenyérhez, azt nagyon profán gondolatnak tartottam”
„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
Főoldal csütörtök, 2025 július 172025 július 17, 19:58

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”

Farkas-Schüller István 2019-ben Gyergyószék legjobban teljesítő érettségizője volt, és már akkor tudta, hogy állatorvos szeretne lenni....

„Nagyon szerettem, amiben részem volt, és ez a tanulás nem is ér véget…”
24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok