A prefektus lemondását kéri a Kolozs megyei tanácselnök Patarét ügyében
Bűnvádi feljelentéssel és az Európai Bizottság értesítésével fenyegeti a Szociáldemokrata Pártot a Kolozs megyei tanácselnök.
Alin Tise szerint a Kolozsvár melletti pataréti szeméttelep bezárásának késéséért nem a megyei tanács, és annak annak elnöke sem okolható. A prefektus, az alárendelt intézmények politikailag kinevezett vezetőivel együtt hét hónapon át késleltette, hogy sürgősségi helyzetet rendeljenek el a szeméttelep ügyében, úgy, ahogy azt a megyei tanács kérte – fejtette ki közleményben Alin Tise. A megyei tanácselnök ugyanakkor a prefektus és az alárendelt intézmények említett vezetőinek sürgős lemondását követelte.
Kolozs Megyei Tanács
Articol editat de bardosmaria, 11 április 2018, 11:43 / actualizat: 11 április 2018, 18:32