Élő Kolozsvári Rádió

Józanon nem menne – Ivan Viripajev Részegek című darabja Marosvásárhelyen

Radu Afrim negyedízben tért vissza a  Tompa Miklós Társulatához. Ezúttal 15 részeg keresi a szeretetet, egymást és Istent.

Ivan Viripajev kortárs orosz író csontrészeg emberek szájába adja azokat a kérdéseket, amelyekről jó volna józanon is elmélázni. A Részegek című darabban bankár, cégmenedzser, fesztiváligazgató, modell, vagyis csupa tisztes polgár éli a képmutatás és felelőtlenség mindennapjait. Aztán egy daltól megrészegednek/megrészegülnek (Kásler Magda hangjának van ilyen kábító hatása), és a sok akadozó nyelvű, böfögő, dülöngélő vagy sárban csúszkáló szereplő őszintén kezd beszélni. Egyfajta megváltás-történet kerekedik ki vallomásaikból, etűdjeikből.

Összeállításunkban Radu Afrim rendezőt és Boros Csaba zeneszerzőt hallják.

 

 

A marosvásárhelyi előadás néhány „részegét” kérdeztük karakterükről, munkamódszerükről, a Viripajev által megfogalmazott problémákról. B.Fülöp Erzsébet (Dóra), Moldován Orsolya (Róza), Galló Ernő (Károly), László Csaba (Max) és Varga Balázs (Gábriel) mesél. Mindannyian „hallják Isten suttogását a szívükben.”

 

 

 

Szerkesztette: Szuszámi Zsuzsa és Gergely Zsuzsa

Fotók: Adi Bulboaca

This slideshow requires JavaScript.

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2018 március 27, 17:11 / actualizat: 2020 július 5, 16:38

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 2024 március 192024 március 19, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány