Listen Live Kolozsvári Rádió

Észak-Bihar, Érmellék, rég és most

Mindkét tájegységet olyan ősi települések nevei fémjelzik mint Nagyvárad, Bihar, Diószeg, Székelyhíd, Érmihályfalva, Szalárd, Szalacs – hogy csak néhány fontosabbat említsünk. Ez a terület, amely ma is a Székelyföld után a második legnagyobb magyar tömb Romániában, sok évszázados zaklatott és változatos történelmet tudhat magáénak. Mint örökös határvidék, avagy összekötő kapocs Erdély és Magyarország, majd Románia és Magyarország között, sajátos társadalmi, történelmi, gazdasági fejlődési-átalakulási ívet járt be a terület.
Azt is mondhatnánk, hogy a legjelentősebb magyar hercegek és királyok szülőhazája és kiindulópontja, de a magyar irodalmi nyelv, valamint számos író és más más alkotóművész is ezeken a tájakon született. Felső- avagy Észak-Bihar bármelyik részét és történelmi időszakát is veszik górcső alá a kutatók, érdekes és tanulságos eredményekre jutnak.
Ez történt Csorba Mihály történésszel is, aki Centrális helyek a középkori Észak-Biharban címmel tartott előadást a Kolozsváron megrendezett Történelem, civilizáció, kultúra elnevezésű konferencián. A vele készült beszélgetésből azonban nemcsak a régió múltjára, hanem a jelenre vonatkozó kérdések is felmerülnek.

Észak-Bihar, Érmellék, rég és most

Articol editat de laszlot, 21 március 2018, 18:57 / actualizat: 5 július 2020, 16:32

Romat Sándor
régész Régészeti adalékok az észak-bihari centrális településekhez címmel tartott előadást Kolozsváron ugyancsak a Történelem, civilizáció, kultúra elnevezésű konferencián. Ebből további, igen érdekes adatokhoz juthattunk a térségről, ezúttal elsősorban a régészeti kutatások tükrében.

Riporter: László Tibor

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány