Élő Kolozsvári Rádió

Köpec: a belügy felkészült a kényszerű kilakoltatásra

A Kovászna megyei Köpec lakosai, nem hajlandók elhagyni az árvíz által fenyegetett otthonukat.

A belügyi alakulatok felkészültek a kényszerű kilakoltatás végrehajtására, amennyiben szükség lenne rá. Viorica Dăncilă kormányfő felhívással fordult a veszélyeztetett területeken lévőkhöz, hogy kövessék a hatóságok utasításait. Még ha jelenleg vissza is húzódott a víz, a nyomás továbbra is nagy, és ha átszakad a gát, az emberek élete veszélybe kerül – mondta a miniszterelnök. Viorica Dăncilă a csütörtöki kormányülés kezdetén számolt be a Kovászna megyei árvízhelyzetről. Elmondta, Ioan Deneş víz- és erdőgazdálkodási miniszter hajnal óta Köpecen van, ahol a belügyi alakulatokkal és a helyi hatóságokkal együtt felmérték a vízállást és a gát állapotát. Jelenleg a helyszínen van Carmen Dan belügyminiszter is, tette hozzá a kormányfő.
Carmen Dan belügyminiszter kifejtette, azok, akik a szerda esti evakuálási rendelet ellenére sem hagyták el otthonukat, veszélynek tették ki magukat. A belügyminisztérium alkalmazottai egész éjjel próbálták rávenni az embereket arra, hogy hagyják el a környéket, és amennyiben szükség lesz rá, erőszakos kilakoltatáshoz folyamodnak, amelyet a helyi vagy megyei hatóságok rendelhetnek el – tette hozzá Carmen Dan. A tárcavezetőt a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője, Raed Arafat is elkísérte Kovászna megyébe. A belügyminisztériumi államtitkár biztosított mindenkit, a hatóságok készen állnak arra, hogy szükség esetén közbelépjenek. A kényszerű kilakoltatás lehetősége kapcsán Raed Arafat emlékeztetett, néhány évvel ezelőtt ehhez az eljáráshoz folyamodtak a Prut térségében is. Később beigazolódott, hogy helyesen döntöttek – mondta.
Szerda este a gátszakadás veszélye miatt 130 lakásból 300 személy evakuálását rendelte el Lázár Kiss Barna polgármester a Baróthoz tartozó Köpecen. Az érintett lakosok közül egyesek rokonoknál, barátoknál töltötték az éjszakát, mások az önkormányzat felajánlására a helyi sportteremben húzódtak meg, a legtöbben azonban nem voltak hajlandók elhagyni otthonukat.

Agerpres

 

Szerkesztő: bardosmaria, 2018 március 15, 13:41 / actualizat: 2018 március 16, 9:34

Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben
Hírek csütörtök, 2025 június 122025 június 12, 09:29

Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben

Bíró Barna-Botond szerint a Parajdon a Korond-patak elterelésével foglalkozó cég olyan munkálatokat végzett, amelyek nyomán megnőtt a...

Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben
Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 14:36

Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu

Ha Románia áttérne a progresszív adózásra, nem lenne szükség áfaemelésre – véli a Szociáldemokrata Párt ideiglenes elnöke. Sorin...

Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu
Idő előtt elkészült a Nagyszeben–Pitești autópálya ötödik szakasza
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 13:46

Idő előtt elkészült a Nagyszeben–Pitești autópálya ötödik szakasza

Átadják a Nagyszeben—Pitești autópálya ötödik, Curtea de Argeș és Pitești közötti szakaszát, néhány hónappal előbb a tervezett...

Idő előtt elkészült a Nagyszeben–Pitești autópálya ötödik szakasza
Elveszettnek hitt, Mátyás királynak tulajdonított dokumentum került elő Besztercén
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 10:00

Elveszettnek hitt, Mátyás királynak tulajdonított dokumentum került elő Besztercén

Mátyás királynak tulajdonított, a történészek által több mint 130 évig elvesztettnek hitt dokumentumot találtak meg Besztercén. Az...

Elveszettnek hitt, Mátyás királynak tulajdonított dokumentum került elő Besztercén
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 09:47

Román állampolgárok is megsérültek a grazi lövöldözésben

A grazi középiskolai lövöldözés sérültjei között két román állampolgár is található – közölte a külügyminisztérium....

Román állampolgárok is megsérültek a grazi lövöldözésben
Hírek kedd, 2025 június 102025 június 10, 13:33

Ezt hozza a TIFF magyar napja

Idén is erőteljes magyar jelenlét lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon, a TIFF-en. A fesztiválon éleműdíjjal tüntetik ki Tarr...

Ezt hozza a TIFF magyar napja
Hírek kedd, 2025 június 102025 június 10, 13:00

Lövöldözés volt egy grazi iskolában

Több halálos áldozattal járó lövöldözés volt kedden egy grazi középiskolában, a helyszínre nagy erőkkel vonult ki az osztrák...

Lövöldözés volt egy grazi iskolában
Hírek kedd, 2025 június 102025 június 10, 09:55

Új megoldást javasolnak a Korond-patak elterelésére

A hazai és külföldi szakértőkből álló bizottság új megoldást javasolt a Korond-patak elterelésére a parajdi vészhelyzet kezelésébe...

Új megoldást javasolnak a Korond-patak elterelésére