Listen Live Kolozsvári Rádió

Könyvjelző – megtalálni a bennünk lakozó nevető embert

Talán mert az életem egyik olyan pillanatában olvastam, kilenc-tizedikben, amikor már meg is értettem, hogy miről szól. Amikor nagyon tudtam azonosulni a főhőssel, akár Deával vagy akár Gwynplaine-nel. Nekem is, mint minden tinédzsernek, akinek épp akkor hullik a személyisége ezer darabra, közben a külvilágból hozom a sok-sok élményt, közben nem kellemeseket, közben nagyon rosszakat, és megbújok a nevetésem mögé… Talán én itt találtam meg a főhőssel a kapcsolódást. Nagyon szeretem a humort, használom is mindenhol, szakmai téren és a mindennapokban egyaránt, úgy gondolom, van is érzékem hozzá – viszont innentől kezdtem el ezt használni. Meg tudtam fürödni benne, önsajnálattól kezdve bármiben: a könyv elég tartalmas és terjedelmes, úgyhogy sok mindenre volt lehetőségem. Ettől kezdve már felnőttesebb fejjel kezdtem el olvasni a könyveket: megtaláltam bennük azt a tartalmat, amit be tudtam építeni a személyiségembe.

A címszereplő, Gwynplaine adott pillanatban az elnyomottak védelmében mond heves vádbeszédet, és maga a szerző, Victor Hugo is több alkalommal felszólalt különböző témákban: a tengerpart védelméért, a gyermekmunka ellen, a színházak pénzügyi támogatásáért, a deportálások ellen stb. Mi mellett vagy mi ellen lépne fel jelen pillanatban Vitus-Bulbuk Emese?

Könyvjelző – megtalálni a bennünk lakozó nevető embert

Articol editat de zsoltferencz, 14 március 2018, 13:16 / actualizat: 5 július 2020, 16:43

Egyik születésnapomra kaptam egy Kindle olvasót, és egy idő után sajnos nagyon sok könyv lett rajta. Például egy Victor Hugo-regényt nem biztos, hogy el tudnék olvasni egy ilyen olvasón, mert annak szava kell hogy legyen. Azt fognom kell, attól el kell nehezedjen a csuklóm, ehhez úgy minden hozzátartozik, ahogy a regényben haladok előre. A Kindle ezzel szemben adja magát: például várok a sorban az orvosnál, és közben lapozom. Van rajta vagy 648 könyv, köztük szakirodalom is, és hát azt viszem magammal. Bármikor elővehetem, ilyenkor ki tudom magamat ragadni a valóságból: megszűnik, hogy közben minden zeng-zúg körülöttem, én pedig egy réten vagyok és szedem a virágokat… Gondolom, olvastatok már ponyvát, tudjátok, hogy ezek azért nem a Nyomorultak című regénnyel találnak… De ilyenkor mégiscsak ki tudom kapcsolni az agyam, és azt érzem, hogy kicsit el tudok vonulni.

Miért pont A nevető emberre esett a választása, amikor döntenie kellett, hogy milyen könyvet ajánl?

Talán mert az életem egyik olyan pillanatában olvastam, kilenc-tizedikben, amikor már meg is értettem, hogy miről szól. Amikor nagyon tudtam azonosulni a főhőssel, akár Deával vagy akár Gwynplaine-nel. Nekem is, mint minden tinédzsernek, akinek épp akkor hullik a személyisége ezer darabra, közben a külvilágból hozom a sok-sok élményt, közben nem kellemeseket, közben nagyon rosszakat, és megbújok a nevetésem mögé… Talán én itt találtam meg a főhőssel a kapcsolódást. Nagyon szeretem a humort, használom is mindenhol, szakmai téren és a mindennapokban egyaránt, úgy gondolom, van is érzékem hozzá – viszont innentől kezdtem el ezt használni. Meg tudtam fürödni benne, önsajnálattól kezdve bármiben: a könyv elég tartalmas és terjedelmes, úgyhogy sok mindenre volt lehetőségem. Ettől kezdve már felnőttesebb fejjel kezdtem el olvasni a könyveket: megtaláltam bennük azt a tartalmat, amit be tudtam építeni a személyiségembe.

A címszereplő, Gwynplaine adott pillanatban az elnyomottak védelmében mond heves vádbeszédet, és maga a szerző, Victor Hugo is több alkalommal felszólalt különböző témákban: a tengerpart védelméért, a gyermekmunka ellen, a színházak pénzügyi támogatásáért, a deportálások ellen stb. Mi mellett vagy mi ellen lépne fel jelen pillanatban Vitus-Bulbuk Emese?

Az önámítás és a virtuális valóság ellen kétségkívül, de ami számomra most nagyon fontos, és egy ideje foglalkozom is vele, az a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak. Ezek ellen most nagyon erősen ki tudnék állni.

 

Beszélgetőtársak: Kristály Bea és Ferencz Zsolt

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány