Prima pagină » Könyvjelző – megtalálni a bennünk lakozó nevető embert
Könyvjelző – megtalálni a bennünk lakozó nevető embert
Talán mert az életem egyik olyan pillanatában olvastam, kilenc-tizedikben, amikor már meg is értettem, hogy miről szól. Amikor nagyon tudtam azonosulni a főhőssel, akár Deával vagy akár Gwynplaine-nel. Nekem is, mint minden tinédzsernek, akinek épp akkor hullik a személyisége ezer darabra, közben a külvilágból hozom a sok-sok élményt, közben nem kellemeseket, közben nagyon rosszakat, és megbújok a nevetésem mögé… Talán én itt találtam meg a főhőssel a kapcsolódást. Nagyon szeretem a humort, használom is mindenhol, szakmai téren és a mindennapokban egyaránt, úgy gondolom, van is érzékem hozzá – viszont innentől kezdtem el ezt használni. Meg tudtam fürödni benne, önsajnálattól kezdve bármiben: a könyv elég tartalmas és terjedelmes, úgyhogy sok mindenre volt lehetőségem. Ettől kezdve már felnőttesebb fejjel kezdtem el olvasni a könyveket: megtaláltam bennük azt a tartalmat, amit be tudtam építeni a személyiségembe.
A címszereplő, Gwynplaine adott pillanatban az elnyomottak védelmében mond heves vádbeszédet, és maga a szerző, Victor Hugo is több alkalommal felszólalt különböző témákban: a tengerpart védelméért, a gyermekmunka ellen, a színházak pénzügyi támogatásáért, a deportálások ellen stb. Mi mellett vagy mi ellen lépne fel jelen pillanatban Vitus-Bulbuk Emese?
Articol editat de zsoltferencz,
14 március 2018, 13:16 / actualizat: 5 július 2020, 16:43
Egyik születésnapomra kaptam egy Kindle olvasót, és egy idő után sajnos nagyon sok könyv lett rajta. Például egy Victor Hugo-regényt nem biztos, hogy el tudnék olvasni egy ilyen olvasón, mert annak szava kell hogy legyen. Azt fognom kell, attól el kell nehezedjen a csuklóm, ehhez úgy minden hozzátartozik, ahogy a regényben haladok előre. A Kindle ezzel szemben adja magát: például várok a sorban az orvosnál, és közben lapozom. Van rajta vagy 648 könyv, köztük szakirodalom is, és hát azt viszem magammal. Bármikor elővehetem, ilyenkor ki tudom magamat ragadni a valóságból: megszűnik, hogy közben minden zeng-zúg körülöttem, én pedig egy réten vagyok és szedem a virágokat… Gondolom, olvastatok már ponyvát, tudjátok, hogy ezek azért nem a Nyomorultak című regénnyel találnak… De ilyenkor mégiscsak ki tudom kapcsolni az agyam, és azt érzem, hogy kicsit el tudok vonulni.
Miért pont A nevető emberre esett a választása, amikor döntenie kellett, hogy milyen könyvet ajánl?
Talán mert az életem egyik olyan pillanatában olvastam, kilenc-tizedikben, amikor már meg is értettem, hogy miről szól. Amikor nagyon tudtam azonosulni a főhőssel, akár Deával vagy akár Gwynplaine-nel. Nekem is, mint minden tinédzsernek, akinek épp akkor hullik a személyisége ezer darabra, közben a külvilágból hozom a sok-sok élményt, közben nem kellemeseket, közben nagyon rosszakat, és megbújok a nevetésem mögé… Talán én itt találtam meg a főhőssel a kapcsolódást. Nagyon szeretem a humort, használom is mindenhol, szakmai téren és a mindennapokban egyaránt, úgy gondolom, van is érzékem hozzá – viszont innentől kezdtem el ezt használni. Meg tudtam fürödni benne, önsajnálattól kezdve bármiben: a könyv elég tartalmas és terjedelmes, úgyhogy sok mindenre volt lehetőségem. Ettől kezdve már felnőttesebb fejjel kezdtem el olvasni a könyveket: megtaláltam bennük azt a tartalmat, amit be tudtam építeni a személyiségembe.
A címszereplő, Gwynplaine adott pillanatban az elnyomottak védelmében mond heves vádbeszédet, és maga a szerző, Victor Hugo is több alkalommal felszólalt különböző témákban: a tengerpart védelméért, a gyermekmunka ellen, a színházak pénzügyi támogatásáért, a deportálások ellen stb. Mi mellett vagy mi ellen lépne fel jelen pillanatban Vitus-Bulbuk Emese?
Az önámítás és a virtuális valóság ellen kétségkívül, de ami számomra most nagyon fontos, és egy ideje foglalkozom is vele, az a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak. Ezek ellen most nagyon erősen ki tudnék állni.
Egyik születésnapomra kaptam egy Kindle olvasót, és egy idő után sajnos nagyon sok könyv lett rajta. Például egy Victor Hugo-regényt nem biztos, hogy el tudnék olvasni egy ilyen olvasón, mert annak szava kell hogy legyen. Azt fognom kell, attól el kell nehezedjen a csuklóm, ehhez úgy minden hozzátartozik, ahogy a regényben haladok előre. A Kindle ezzel szemben adja magát: például várok a sorban az orvosnál, és közben lapozom. Van rajta vagy 648 könyv, köztük szakirodalom is, és hát azt viszem magammal. Bármikor elővehetem, ilyenkor ki tudom magamat ragadni a valóságból: megszűnik, hogy közben minden zeng-zúg körülöttem, én pedig egy réten vagyok és szedem a virágokat… Gondolom, olvastatok már ponyvát, tudjátok, hogy ezek azért nem a Nyomorultak című regénnyel találnak… De ilyenkor mégiscsak ki tudom kapcsolni az agyam, és azt érzem, hogy kicsit el tudok vonulni.
