Listen Live Kolozsvári Rádió

Március 15-re készül Erdély

Március 15-re készül Erdély

Articol editat de bardosmaria, 12 március 2018, 09:44 / actualizat: 12 március 2018, 11:36

Kolozs megyében 26 településen tartanak megemlékezést. Az 1848-49-s forradalom és szabadságharc 170-ik évfordulóján a legtöbb helyen ünnepi istentisztelettel egybekötött megemlékezésre kerül sor március 18-ig, vasárnapig. Kolozsváron március 15-én a Protestáns Teológiai Intézet előtt kezdődik az ünnepség, ahonnan 11 órakor indul a felvonulás a Szent Mihály templom felé. Az ünneplők új útvonalon, a Bocskai térről a Deák Ferenc utcán érkeznek Bem József emléktáblájához, ahol koszorút helyeznek el. A Szent Mihály templomban celebrált ökumenikus istentiszteletet követően ünnepi műsorra kerül sor. Kolozsvár mellett a megye valamennyi városában tartanak megemlékezést, Désen, Tordán, Bánffyhunyadon és Szamosújváron 15-én, Aranyosgyéresen pedig 18-án.
Nagyváradon kerül sor az Erdélyi Magyar Néppárt március 15-i központi rendezvényére, amelyet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen szerveznek meg. Az esemény a Szent László téren kezdődik, néptáncos toborzóval, délután fél 4-kor. A felszólalásokat követően a megemlékezők a Szacsvay-szoborhoz vonulnak, ahol koszorút helyeznek el.
Szatmárnémetiben Széchenyi István szobrot avatnak március 15-én . Az RMDSZ március 15-ei központi ünnepségét Szatmárnémetiben tartja. Jelen lesz és beszédet mond Kelemen Hunor szövetségi elnök is. Az ünnepség első állomása az István téri gyülekező. Délután háromnegyed 5-kor koszorút helyeznek el Petőfi szobránál, majd huszári és fúvószenekar kíséretével vonulnak át a régi városközponti parkba. A legnagyobb magyar, a Szatmár megyéhez több szálon is kötődő, országépítő Széchenyi István gróf szobrát március 15-én délután fél 6-kor leplezik le megyeszékhely központjában.

közlemények

Mese #48: A jegesmedve
Címlap szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Címlap szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Címlap szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Címlap szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Címlap szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

Idén június 6-a és 9-e között európai parlamenti választások...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Címlap kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány